Babaváró: kétéves engedményt kapnak azok, akik 2021-ig felvették a babaváró hitelt, de még nem született gyermekük
Több száz családot is érinthet a változás.
hvg.hu
A hétfői kormányinfón Vitályos Eszter kormányszóvivő elmondta, döntés született a babaváró hitellel kapcsolatban is. Erre elmondása szerint azért volt szükség, mert a konstrukció 2019-es bevetése óta több, előre nem látható, nagy horderejű negatív esemény volt, például ukrajnai háború, a világjárvány vagy az energiaválság, ami kormány szerint a magyar magyar családok egészségügyi állapotát, életszínvonalát, foglalkoztatási helyzetét egyaránt hátrányosan érinthette, és ezzel jelentősen megnehezíthette a gyermekvállalási terveik megvalósítását is .
Emiatt határoztak úgy, hogy azon pároknak, akiknek most járna le az ötéves időtartam, de még nem született gyermekük, azoknak két évvel meghosszabbodik az időtartam. Ez azokra vonatkozik, akik 2019 és 2021 között vették fel a hitelt, és így nekik a gyerekvállalási határidő 2026-ig nyúlik ki. Vitályos szerint a visszafizetési kötelezettség most júliusig pár száz, de év végéig akár több ezer családot is érinthet, akiknek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyermekük, ezért a kormány úgy gondolja, hogy nagy segítség lesz nekik, ha a két évvel meghosszabbodik a gyermekvállalási határidő.
A babaváró hitel egy legfeljebb 11 millió forint összegű, szabad felhasználású támogatott kölcsön. A kölcsön a futamidő első 5 évében kamatmentes, ha ezen időszak alatt születik legalább egy gyerek, akkor ez a kedvezmény lejáratig meg is marad. Amennyiben pedig a futamidő alatt megszületik a második baba, akkor elengedik a tartozás 30 százalékát, a harmadik gyerek érkezésekor pedig az állam átvállalja a teljes aktuális tartozást. Emellett az első és második baba érkezésekor kérhető a fizetési kötelezettség 3 éves szüneteltetése is.
Mint néhány hete írtuk, eddigi ismereteink szerint a 2019-es igénylők mintegy negyedénél még nem született baba, és ennek pedig következményei lettek volna, ha valaki nem akarta volna a lejárat előtt törleszteni a hotelt, például az addig kapott kamattámogatást vissza kellett volna fizetni, mégpedig egy összegben, valamint megszűnt volna a kamatmentesség, a hitelt piaci kamattal kellett volna tovább fizetni.
A legújabb demográfiai adatok is alátámasztják: nem várható, hogy a kormány akár a csok plusszal is eléri népesedéspolitikai céljait. A hitelkonstrukció a rászorulók támogatására is alkalmatlan, viszont a kabinet sokat spórol vele.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.