A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Sulyok Tamás kijelentette: ez kivételes hatáskör, nem érinti a bűnösség kérdését.
Miután júniusban úgy módosították az Alaptörvényt, hogy az államfő igazságügyi miniszteri ellenjegyzés nélkül élhet a kegyelmezés jogával, majd kiderült, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök idén még egyetlen ilyen ügyről sem döntött, és az Országos Bírósági Hivatalban tett látogatásakor kijelentette: „erre a jogkörre úgy tekintek, mint kiegészítő és kivételes hatáskörre”, csütörtökön késő este a Magyar Közlönyben, „kifejezve a nemzet egységét”, közzétett egy elvi határozatot.
Eszerint a kegyelmezés nem irányulhat a bíróság döntésének felülbírálatára, nem jelent fellebbezési fórumot, és ő csak különös méltánylást érdemlő okok esetén élhet vele. A döntésnek összhangban kell állnia a társadalom igazságérzetével, a sértettek, áldozatok érdekeit és szempontjait is nyomatékosan figyelembe kell venni.
A határozat a szabadságvesztésre és a közérdekű munkára elítéltek esetében akkor tartja indokoltnak a megkegyelmezést, ha „a terhelt egészségi állapotának olyan végleges, illetve visszafordíthatatlan, súlyos fokú, szakértői véleménnyel alátámasztott megromlása, illetve személyi körülményeinek olyan lényeges megváltozása következik be, amelyet a büntetőeljárás során a bíróság nem értékelhetett, és amelyek által a végrehajtás vagy annak folytatása ellehetetlenülne vagy olyan, a büntetés jellegén túlmutató aránytalan hátrányt okozna az érintettek számára, ami már nem szolgálná a generális és a speciális prevenció célját”.
Hasonló szempontokat fog figyelembe venni a pénzbüntetés elengedésével vagy a büntetőeljárás megszüntetésével kapcsolatban is. A büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól azt fogja mentesíteni, akinek a „közösséget szolgáló, értékteremtő tevékenységére, valamint a további személyi körülményeire tekintettel a kegyelmi mentesítéséhez nagyobb társadalmi érdek társul, mint az elítéléséhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alkalmazásához”.
A határozat hangsúlyozza, hogy a kegyelemre senkinek nincs alanyi joga, az elnök minden ügyet egyedileg, bármiféle automatizmus alkalmazása nélkül bírál el az iratok alapján. Bizonyítási eljárásnak, személyes meghallgatásnak nincs helye.
„Az egyéni kegyelem gyakorlásáról a Sándor-palota a honlapján tájékoztatja a nyilvánosságot”, olvasható a dokumentumban, de az államfői határozat azt is kimondja: „a hatályos jogszabályi keretek között a személyes adatok – köztük a bűnügyi személyes adatok, illetve az egészségügyi adatok – védelmére tekintettel a köztársasági elnöknek nincs mozgástere az egyedi kegyelmi ügyek részleteinek nyilvánosságra hozatalában”.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.