Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kiderült, hogy a Tisza vezető politikusai szerint most nem is a kormány a legnagyobb ellenségük.
“Csak ezen a héten 35-40 sajtó-helyreigazítási pert adtunk be, nagyon sok személyiségi jogi pert, tettünk büntetőfeljelentéseket is” – mondta Magyar Péter az immár hagyományossá vált, vasárnapi kibeszélő műsorában, amely Magyar Infó néven jelentkezik, és amelyben főleg beküldött kérdésekre válaszol.
A Tisza Párt elnöke nem sorolta fel, hogy mely sajtóorgánumok ellen, milyen ügyekben indítottak pereket, de megjegyezte, “folyamatosan hazudnak minden nap, mindegyik tagunkról, mindegyik vezetőnkről, bárkiről, akiről kiderül valami”. Kitért arra is, hogy a köztelevízióban nem engedik szerepelni őket.
A Magyar Infóban más mellett arról is szó esett, hogy intenzív pártépítés most a Tisza fő feladata. Erről már Radnai Márk, a párt egyik alelnöke – a másik Tarr Zoltán – beszélt, és úgy fogalmazott: “Nekünk a legnagyobb ellenségünk nem is a kormány, hanem az idő, mert két évünk, vagy 20 hónapunk van hátra.”
A HVG stábja egyébként a múlt héten Tusványoson forgatott, és arról is kérdeztük a résztvevőket, mit gondolnak a Tisza Pártról és a Magyar Péter jelenségről:
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.