szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Iványi Gábor szerint azért nem tudják fizetni a Magyar Evangéliumi Testvérközösség bankszámláit, mivel a MET nem kapja meg a törvényesen járó állami juttatásokat.

Már 90 millió forint összegyűlt az Oltalom Karitatív Egyesület gyűjtésén, amelyet azt követően indított a szervezet, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két hete kezdte inkasszálni az Egyesület mögött álló Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) bankszámláit a felhalmozott köztartozások miatt – számolt be az RTL Híradó. Iványi Gábor, a MET vezetője szerint azért nem tudják fizetni a számlákat, mert nem kapják az államtól a törvényesen járó juttatásokat.

Ez egy elfogadhatatlan politikai gaztett”

– mondta a Híradónak Iványi. “Ha a rendszerváltás körül gondoltam volna, hogy valaha akikkel ezt közösen vittük véghez, azokkal szemben leszek kénytelen alapvető emberi jogainkért harcolni, akkor azt egyszerűen nem hittem volna el” – méltatlankodott a helyzet kapcsán a lelkész, aki azt is elmondta, hogy még nem tudják, az eddig összegyűjtött pénz mely intézményeik működtetésére lesz elég.

A Fővárosi Kormányhivatal szombaton jelentette be, hogy revíziót indít a MET intézményeiben az ellátottak érdekeire hivatkozva. Szerintük ha a MET a pénzhiány miatt veszélyezteti a gondozottak és a gyerekek érdekeit, az ellátási kötelezettséget a józsefvárosi és a fővárosi önkormányzatnak kell megoldania.

A főváros tavaly már 67 szociális munkást átvett, de készen állnak akár a fenntartói feladatok átvételére is.

Amennyiben ez nem elegendő, és úgy látjuk, hogy további lépésekre van szükség, mi készek vagyunk arra, hogy ezeket az ellátásokat átvegyük”

– nyilatkozta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki szerint csak az óvodát kellene a VIII. kerületnek működtetnie, a többi intézmény a fővároshoz kerülne. Nagyobb problémát jelent a MET vidéki iskoláinak fenntartása, mivel ezeket csak az állam vehetné át. Szegeden az önkormányzat azzal próbál segíteni, hogy átvállalja a gyerekek étkeztetésének költségeit, de a Testvérközösség szerint az iskolát fenntartó alapítvány támogatására is szükség lenne.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!