Garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt indított eljárást az ügyészség Győrffy Balázs, a Fidesz EP-képviselője ellen, aki Budapest belvárosában keveredett verekedésbe – írja a Blikk.
A lap úgy tudja, hogy Győrffy egy, a Lánchíd közelében lévő szórakozóhelyen bulizott, és már ittas volt, amikor „beszólt egy lánynak, amit a vele lévő társaság nem vett jó néven”. A vita odáig fajult, hogy verekedés tört ki, ami miatt rendőrt is hívtak a helyszínre. A Blikk szerint a bulizó fiatalok egyike orvosi ellátásra is szorult, mert súlyos sérülést szenvedett.
Győrffy Balázst a lap szerint a Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF) vitték, ott indult meg az eljárás garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt. A KNYF a Blikk megkeresésére eddig nem válaszolt.
A politikus a Facebookon kért bocsánatot a történtekért, egyúttal bejelentette, hogy lemond minden politikai tisztségéről, és a Fideszből is kilép.