Imre atya az interjúban nem csak arról beszélt, hogy a magyar karmelita rend (amelynek hajdani kolostora a Várban ma Orbán Viktor munkahelye) az idősebbek halála miatt fogyatkozott meg, hanem arról is, hogy az anyagi „túltámogatásuk” is hozzájárultak a rend felmorzsolódásához. Az elmúlt 20 évben csatlakozott 8 új szerzetes közül csak egy maradt meg, de a régiek is sorra hagyták el a közösséget, így három kolostorukat is bezárni kényszerültek. Ő maga pedig azt tervezi, hogy külföldre költözik.

Az interjú főként a rend belső problémáiról szól, de van egy „közérdekű” része, ahol arról is szó esik, mennyire romboló hatása volt a kormánytól kapott bőkezű támogatásoknak. A pap az angyalföldi rendházuk és a templomfelújtás esetét hozza fel erre konkrét példaként, amely a kapott milliárdok ellenére immár nyolcadik éve zajlik. Csakhogy közben “elfogyott” a rend a beruházás mögül.

„Ha jól tudom, a római vezetés két éve leállíttatta az építkezést, arra hivatkozva, hogy az túlságosan megterheli a rendi közösség életét. Az építkezés mégis folytatódott, és alapvetően nem változott semmi” – mondja az interjúban a pap, majd hozzáteszi: 

A Huba utcai rendház és a templom 125 éve épült az akkor ott élő szegény munkások szolgálatára. “Eléggé lepusztult az épület: olyan hideg volt ott növendékkoromban, hogy 12 fok volt télen az étkezőben. Kétségkívül reménykedtünk egy lehetséges felújításban, amihez meg is kaptuk a forrást az államtól. Kezdetben úgy volt, hogy 1-2 év lesz az átalakítás időszaka. Aztán persze mindig jöttek a gondok, baj volt az alapozással, mindennel. Elvileg az építkezést be kellett volna fejezni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kezdetére, de még ma sem adták át a beruházást. Talán majd ezen az őszön sor kerül rá. Több dologgal nem tudtam szimpatizálni, ami ezt a felújítást jellemzi, mert

úgy éreztem, hogy felesleges, luxus dolgokra mentek el jelentős összegek.”

A szerzetes ezzel kapcsolatban idézi a rendalapító, Avilai Szent Teréz szavait, aki azt írta: “azt kívánom, hogy amely napon valami fényes épülettel elkészültök, dűljön össze az egész, s feltéve, hogy valamennyien a kegyelem állapotában vagytok, temessen mindnyájatokat romjai alá. Ezt komolyan mondom, s erre igazán kérem Istent. Nagyon csúnya dolog az, leányaim, ha szegény emberek vagyonából nagy házakat építünk. Ne engedje az Úristen, hogy ez nálunk megtörténjék! Ellenkezőleg, legyen a mi házunk mindig mindenben szegény és kicsiny. Utánozzuk ebben legalább annyira-amennyire a mi királyunkat, akinek nem volt más hajléka, mint a betlehemi istálló, amelyben született és a keresztfa, amelyen meghalt. Ezek a hajlékok pedig ugyancsak nem voltak kényelmesek! Hogy mások nagy kolostorokat építenek, ahhoz nekünk semmi közünk. Az az ő dolguk. Más a rendeltetésük, s bizonyára szent célok lebegnek szemeik előtt.”

Imre atya nem akar kilépni a rendből, azért távozna külföldre, mert „egy ideje azt kezdtem érezni, hogy már nem a Szentlélek vezet bennünket, hanem másfajta érdekek vagy a pénz”. De reméli, hogy egyszer visszatérhet.

(Nyitóképünkön az “igazi” Karmelita kolostor a Várban.)