szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több zaklatási- és pedofilügybe keveredett papnál is tetten érthető, hogy épül össze az állam és az egyház.

Zárt ajtók mögött kezdődött el hétfőn a pedofíliával vádolt kiskunfélegyházi pap, R. Gábor büntetőpere. A férfi által elkövetett az abúzusokat 2022 novemberében jelentették a Kalocsai–kecskeméti Főegyházmegyének, az érsek azután felfüggesztette, majd egyházi bíróság elé állították és rendőrségi feljelentést tettek.

R.-t tavaly szeptemberben Ferenc pápa megfosztotta minden egyházi tisztségtől és szolgálattól, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pedig idén áprilisban többrendbeli, hatalmi befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett szexuális visszaélés miatt emelt vádat. Az ügyészség eredetileg 8 év letöltendő fegyházbüntetést indítványozott az ügyben arra az esetre, ha beismeri a tettét, de mivel tagadott és visszautasította a nyolcéves szabadságvesztést, így akár 15 évet is kaphat, ha bűnösnek találják.

A Válasz Online Isten háta mögött – íme a Bese-ügy által „eltakart” papi pedofilbotrányok című cikke szerinte a férfit néhány éve még a harminc-negyven legbefolyásosabb magyar egyházi személyiség közé sorolták, ő volt például a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektorhelyettese, prefektusa. A főnöke ebben az időszakban Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jelenlegi rektora volt, akivel kezdőként már a hittudományi akadémiát is együtt végezte.

A lap szerint sokan tudni vélték, hogy két pap közös „relaxációs” tanyát tart fenn Jánoshalma határában, ahol olyan vendégek is megfordultak, mint a térség fideszes parlamenti képviselője, Bányai Gábor, illetve Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Kuminetz Gábor mindezt megerősítette. Arra a kérdésre pedig, hogy hosszú barátságuk idején észlelte-e bármikor, hogy R. Gábornak van egy másik élete is, azt válaszolta: ismeretségünk alatt ennek nem látta semmilyen jelét.

A Válasz Online szerint R. Gábor számára adottság a politikai közelség, a sógornője ugyanis Rónaszékiné Keresztes Mónika, a Fidesz korábbi erzsébetvárosi választókerületi elnöke, aki 2010 és 2014 közötti a párt parlamenti képviselője volt, illetve a zenei nevelésért felelős miniszteri biztosnak is kinevezték. A cikkben kiemelték: a volt plébános bűneiért a családtagjai nyilvánvalóan nem felelnek, de a rokoni szálat, mint „a döntéshozók felé történő kapcsolatépítés egyik lehetséges irányát” szinte minden egyházi informátoruk szükségesnek tartotta felemlegetni.

A cikkben más eseteket is említenek. Mint írják, a szintén pedofíliáért eljárás alá volt kecskeméti plébános, H. Róbert bizalmas kapcsolatot ápol(t) a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárával, Tóth Tamással, akit már meg is hallgatták tanúként a fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélések gyanúja miatt indult belső egyházi eljárásban.

Kitértek emellett Mészáros István kalocsai templomigazgató ügyére is. Őt korábban molesztálási ügyben marasztalta el egy egyházi vizsgálat, jelenleg viszont amellett, hogy prépost-kanonok, ő az Országos Magyar Vadászkamara egyik megyei etikai bizottságának elnöke, aki rendszeresen prédikál vadászrendezvényeken is, és szintén jó kapcsolatot ápol politikai vezetőkel. A Válasz Online szerint Ez a klub állandó együttműködésben áll a Semjén Zsolt vezette Országos Magyar Vadászati Védegylettel, és előfordul, hogy a közös „Hubertus-szentmisét” és az új vadászok fogadalomtételét Mészáros celebrálja.   

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!