Történelmi kép: Magyar Péter és Orbán Viktor kézfogása
Érdemes az arckifejezéseket figyelni.
hvg.hu
Mióta Magyar Péter politikai pályára lépett, és pártja, a Tisza a legerősebb ellenzéki párttá vált, alighanem ez az első nyilvános kézfogás közte és Orbán Viktor között.
A kézfogás szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésén történt, amikor Magyar a felszólalása előtt odament, és kezet nyújtott Bóka Jánosnak, majd Orbán Viktornak is.
A miniszterelnök némi hezitálás után ugyan, de elfogadta, és kezet rázott a Tisza elnökével.
Végül elfogadta
EP/Alain Rolland
EP/Philippe BUISSIN
Ezután Magyar nem kímélte Orbánt. Azt mondta, “mi az európai és a nyugati klubnak vagyunk a tagjai, akkor is, ha ön gazdasági semlegességről fantáziál, miközben a magyar emberek problémáiról hallgat”.
Miközben önök családbarátnak nevezik magukat, pedofil ügyek rázzák meg a hazánkat, kevés gyerek születik, havi 668 euró a minimálbér, havi 70 euró a minimálnyugdíj, 2008 óta 30 euró a családi pótlék, és ázsiai vendégmunkások tízezreit hozzák az országba – sorolta Orbán felé fordulva Magyar.
Magyar azt kérdezte, miért engedtek szabadon kétezer embercsempészt, miért üzletelnek „az ön oligarchái” letelepedési kötvényekkel, és miért akartak titokban migránstábort építeni. Azt is mondta:
Mindketten tudjuk, hogy vége van, mi nem félünk, és az idő nekünk dolgozik.”
A magyar soros elnökség árvíz miatt elmaradt programismertető beszéde lesz Orbán Viktor strasbourgi felszólalásának lényege, amit hűvös, sőt ellenséges hangulatban kénytelen elmondani a magyar miniszterelnök az EP plenáris ülésén. Orbán először fog szemtől szembe kerülni Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével. A vitát a HVG percről percre tudósításával élőben követheti.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.