Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök a brüsszeli csúcstalálkozó előtt közölte, hogy csatába megy. A bevonulása is ezt tükrözte.
A csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozó kezdetén „családi fotóra” álltak össze a résztvevők, az EU-tagállamok állam- és kormányfői és az uniós döntéshozó intézmények vezetői a találkozóra meghívott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel kiegészülve. A magyar miniszterelnök, aki a csütörtök déli Facebook-bejegyzése szerint csatába érkezett, a bevonulásról közzétett videón kevésbé látszik felszabadultnak a többieknél, és a beszélgetésekből is kimarad. Bár Emmanuel Macron odalépett hozzá, és pár szót váltottak, ezután karon fogta a francia elnök, de csak hogy Orbán Viktor mögé lépve puszival köszöntse Giorgia Meloni olasz kormányfőt.
Mint korábban írtuk, Zelenszkij a csütörtöki találkozón ismerteti „győzelmi tervét” az uniós tagállamok vezetőivel, amit Orbán Viktor rémisztőnek nevezett. Emellett a találkozón szó lesz a közel-keleti helyzetről, a migrációról és az EU versenyképességéről is.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.