MÁV-vezér: A mai kisiklásnak nincs köze az augusztusihoz
Hegyi Zsolt vezérigazgató szerint az augusztusi balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen lecserélték.
HVG
„A ma hajnalban kisiklott szerelvényvonatnak és az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos balesetnek nincs köze egymáshoz” – írta a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebookon. Hegyi Zsolt szerint a hétfői eset hátterében más áll: ezúttal egy csúcssín tört el, az augusztusi balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen átvizsgálták és cserélték.
Hegyi azt is megosztotta, hogy az érintett mozdony alacsony sebességgel haladt, egy tengellyel siklott ki a pályáról. Utast nem szállított, és a közelében sem tartózkodott senki, így senki sem sérült meg, a mozdonyvezető észlelte a pályahibát, és ennek megfelelően cselekedett.
A vezérigazgató felidézte, hogy már korábban döntés született a pályaudvar teljes váltókörzetének felújításáról, ugyanakkor jelezte azt is, hogy ehhez egy időre ki kell majd zárniuk a forgalomból a Keleti pályaudvart. „Eddig az eddiginél gyakoribb, alaposabb vizsgálatokkal és szigorú biztonsági intézkedésekkel teszünk azért, hogy az ilyen és ehhez hasonló balesetek megelőzhetők legyenek” – írta Hegyi, hozzátéve, hogy kollégái jelenleg is megfeszített tempóban dolgoznak, hogy minél előbb helyreállhasson a forgalom.
Budapest kormányzati büntetése is közrejátszott abban, hogy a Keleti pályaudvarnál kisiklott egy vonat, kis híján nagy szerencsétlenséget okozva. Az infrastruktúra fejlesztésénél épp a vidéki utasok érdekében kellene a fővárosi sínhálózatot modernizálni. A miniszternek csak személyeskedésre futja.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.