„A nyomozás folyamatban van, gyanúsítotti kihallgatás nem történt” – ezt a szűkszavú választ adta a Budapesti Rendőr-főkapitányság a HVG-nek, amikor arról érdeklődtünk, van-e már gyanúsított Győrffy Balázs nyári, botrányos nőverési ügyében.
Az eljárás már október 15-e óta a rendőrségnél, az V. kerületi Rendőrkapitányságnál van, akkor adta át az ügyet nekik a Központi Nyomozó Főügyészség. Utóbbi szerv hatásköre ugyanis csak addig terjedt, amíg az érintett személy mentelmi joggal bírt.
Győrffy Balázst mentelmi jog védte a Fidesz EP-képviselőjeként, amikor – a Facebookon közzétett beismerő vallomással felérő posztja szerint – augusztusban „éjjel ittas állapotban vitába keveredtem egy hölggyel, a vita tettlegességig fajult”.
Az egyik belvárosi szórakozóhelyen történt verekedéssel összefüggésben súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt indult nyomozás. Győrffy pedig a posztban bejelentette, hogy lemond az agrárkamarai elnöki posztjáról és az EP-mandátumáról.
Győrffy esetében a hatóság nem tudott fellépni, mivel bár szeptember 2-i hatállyal beadta lemondását az EP elnökének, csak a szeptember 16-i plenáris ülésen jelentették ezt be, majd az erről szóló hivatalos papír egy hónap alatt ért el Budapestre.
Addig az ügyészség gyanúsítottként nem hallgatta ki Győrffyt – nem is tehette volna –, viszont addig is, amíg október közepén átadták az ügyet a rendőrségnek, tanúkat hallgattak ki, orvosi iratokat szereztek be, valamint lefoglalást hajtottak végre.

A HVG, miként az ügy kirobbanása után, úgy most is kereste Győrffy Balázst, de ő nem reagált kérdéseinkre. Ugyancsak kerestük a tettlegességig fajult vita másik érintettjét is, ám a már információink szerint tanúként meghallgatott hölgyet nem sikerült elérnünk.
Győrffy amúgy a legrövidebb brüsszeli politikai pályafutást tudhatja magáénak a pár hetes EP-képviselőséggel. Az idén június 9-i EP-választáson szerzett mandátumot, és emiatt a magyar országgyűlési képviselői mandátumáról éppen a nyáron mondott le.