„Megkockáztatom, hogy talán Andrássy (Gyula) és az Osztrák–Magyar Monarchia óta nem volt olyan erős a magyar diplomácia, mint most. Vagy ha még precízebbek vagyunk, talán Mátyás király óta. Az ő idején volt olyan világpolitikai befolyása Magyarországnak, mint most” – mondta a minap Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes az állami média híradójának adott interjújában.

A Semjén által elmondottak azonban a történelmet tekintve több sebből véreznek. Kérdés, hogy mi az a magyar diplomácia? Andrássy Gyula az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere volt, nem vitt önálló magyar külpolitikát, a monarchia érdekeit képviselte. Ugyanakkor mivel Magyarország a része volt ennek, így másra nem tudunk gondolni, mint arra, hogy a Habsburgok külpolitikája egyben a hazánk külpolitikáját is jelenti.

Érdemes tisztázni, hogy az uralkodó akarata érvényesült a külpolitikában egészen a kiegyezésig. Így például Mohács, vagy inkább Szapolyai János halála után Habsburg Ferdinánd külpolitikájáról beszélhetünk, majd ahogy jöttek az uralkodók mindig ők alakították azt. Ha a történelmet nézzük, akkor azért a Habsburg uralkodók – akik ugye magyar királyok is voltak – diplomáciája, külpolitikája talán megütötte olykor a semjéni szintet. I. Lipót például feltartotta XIV. Lajos francia királyt a birodalom nyugati végein, miközben kiűzte a törököket Magyarország nagy részéről.

Abban az időben – és később is – I. Lipót befolyása a világpolitikára meglehet nagyobb volt, mint Orbán Viktoré.

De említhetünk egy békésebb bravúrt is, ami tárgyalóasztalok mögött születettm és azóta is diplomáciai forradalom néven ismert. A Habsburg Birodalom szövetséget kötött azzal a Franciaországgal 1756-ban, amivel addig évszázadok óta sorozatosan háborúzott. Mellé az Orosz Birodalom is becsatlakozott, létrehozva ezzel egy új szövetségi rendszert. Ha összevetjük ezzel az olyan bravúrokat, mint a Patrióták Európáért EP-frakció létrehozása, mellékesen a szélsőjobb megszervezése, azért érezni a különbséget.

Ha egy kicsit tovább megyünk, ott találjuk I. Ferencet, aki benne volt abban a szövetségben, ami lenyomta Napoleont. Ráadásul okosan manőverezve vészelte át azt az időszakot, ott ült a békekonferenciákon a győztesek oldalán.

Na, de nézzük Hunyadi Mátyást, akihez főként kötötte az erős diplomáciát Semjén Zsolt. Abban igaza lehet, hogy erős volt, ugyanakkor Mátyásnak nem sikerült elérnie a célját, vagyis egy nagy, közép-európai birodalom létrehozását, ami sikerrel veszi fel a harcot a törökkel. A diplomácia erejét az mutatja, ha sikereket is fel tud mutatni. Mátyás hódításai a halála után gyorsan elvesztek, később pedig a törökök felmorzsolták a magyar végvári rendszert, és megnyitották az utat az országba.

Az talán a XIX. században induló kurucos történelemszemléletnek, majd az erre állami emlékezetpolitikát építő kommunistáknak köszönhető, hogy a Mohácstól a kiegyezésig terjedő időszakra egy német/osztrák megszállásként tekintenek, amiben Magyarország alávetett állam, nem pedig úgy, hogy a magyar királyt abban az időben a Habsburgok adták, akik minimum az európai, de gyakran a világpolitika alakítói is voltak. A kurucos szemlélet mindenesetre gyakran előjön a kormányzati kommunikációban.

A fenti elfeledett történelmi példák azért sem lehetnek túl kényelmesek az Orbán-kormány számára, mert a Habsburgok szövetségben érték el az eredményeiket – mint a Szent Liga, amelynek segítségével a törököket kiűzték a Magyar Királyság nagy részéről –, most pedig a külpolitika legfőbb ismérve, hogy úgy viselkedik a kormány, mintha nem is lennénk az Európai Unió vagy a NATO tagjai, és az ellenfeleiknél – Oroszország, Kína – keresik a jó kapcsolatokat. És emiatt pont a szövetségeseinknek fő a feje.

Arról nem is beszélve, hogy ha már Semjén Andrássyt említette, érdemes felidézni, hogy Andrássy külügyminiszterként a legnagyobb diplomáciai fegyvertényét az 1878-as berlini kongresszuson hajtotta végre, ahol az európai nagyhatalmak segítségével gátat vetett az oroszok balkáni terjeszkedésének. Ezzel szemben a Semjén által méltatott orbáni külpolitika a moszkvai birodalmi ambíciókat láthatóan inkább szolgálja, semmint akadályozza.

A miniszterelnök-helyettes arról is beszélt, hogy „most Budapest a világ diplomáciájának a központja, és Orbán Viktorhoz viszonyítva határozzák meg magukat Ausztriától kezdve Szlovákián át egészen az Egyesült Államokig”. Ez lehet igaz, de nem biztos, hogy hízelgő, mert azt azért érdemes megnézni, hogy kik állnak az egyik, vagy másik oldalon. Orbán mellé leginkább azok a populisták sorakoznak fel, akik leginkább az iránt érdeklődnek, hogy miként lehetne a NER-t átültetni a saját hazájukba, illetve ezzel párhuzamosan a putyini politikának megfelelően trollkodnak az Európai Unióban, ahogy a magyar miniszterelnök is teszi.