Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A közmédia azzal védekezett, hogy nem tudják megtalálni a kínaiakkal kötött szerződéseket, de másodfokon is az Átlátszó javára döntött a bíróság.
Jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla is kötelezte a közmédiát, hogy adjon ki az Átlátszó újságírójának minden olyan szerződést, amit az elmúlt öt évben kínai szervezettel kötött – közölte az Átlátszó.
Még tavaly május 14-én fordult a hírportál a tárgyban közérdekű adatigényléssel a közmédiát állami finanszírozásból működtető Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaphoz (MTVA). Azonban az MTVA megtagadta az adatigénylés teljesítését, ezért bírósághoz fordultak.
Az elsőfokú bíróság már tavaly júliusban az Átlátszó javára döntött, de ekkor fellebbezett az MTVA többek között arra hivatkozva, hogy a közmédia szerződéskezelő nyilvántartása nem alkalmas arra, hogy meg lehessen általa találni a kínai szervezetekkel kötött szerződéseket. Decemberben azonban a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is megerősítette ítéletét.
Hszi Csin-ping kínai elnök májusban járt Magyarországon, ekkor megállapodások sorát kötötte Orbán Viktor miniszterelnökkel. Ekkor jelentették be azt is, hogy Kínában készült dokumentumfilmeket mutat be a közmédia, együttműködve a China Media Grouppal, amely a Kínai Népköztársaságban a rádiós és televíziós műsorszórás révén az uralkodó állami médiacég.
A nyitóképen Hszi Csin-ping kínai elnök találkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel a Diaojutai Állami Vendégházban Pekingben, Kína fővárosában 2024. július 8-án. Forrás: AFP / Xinhua / Li Xueren.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.