Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Minden bizonnyal erre a kitételre alapozzák majd a Pride betiltását. Erre Gulyás Gergely is utalt, aki szerint „a belvároson átmasírozó Pride nem szolgálja a gyermekek védelmét”.
A csütörtöki kormányinfón zuhogtak az Alaptörvény-módosítások. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: többek között nemcsak a helyi önazonosság védelmét és a kábítószerek használatának tilalmát tervezik belevésni a gránitszilárdságúba, hanem azt is, hogy az ember nő vagy férfi, valamint hogy a gyermek testi-lelki fejlődéshez való joga minden törvény fölött áll.
Mivel Lázár János már csütörtök reggel arról értekezett a Facebook-oldalán, hogy a Pride-ot a gyermekek védelmében kell mihamarabb betiltani, nem tűnik logikai bakugrásnak feltételezni, hogy a fenti Alaptörvény-módosítás szolgáltatja majd a rendezvény betiltásának alkotmányos alapját.
Az LMBTQ-közösség tagjai szokásos nyári felvonulásának lehetséges betiltását először Orbán Viktor miniszterelnök lengette be a múlt hét végi évértékelő beszédében. Úgy fogalmazott: azt javasolja, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás szervezésének előkészületeivel. „Kidobott pénz és idő.”
Szerdán Gulyás Gergely azonban még úgy fogalmazott, hogy a Pride zárt térben való megtartását elképzelhetőnek tartja. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy az Alaptörvény-módosítást nem a rendezvény teljes tiltására, csak a „négy fal közé” való visszaszorítására használják majd.
Az ATV kérdésére Gulyás erre a kormányinfón azt mondja: a miniszterelnök szándéka már az évértékelőn világos volt, ebből egyenesen következik, hogy nem lesz Pride a jövőben abban a formában, ahogy eddig ismertük.
„A belvároson átmasírozó Pride nem szolgálja a gyermekek védelmét” – mondta.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.