Feljelentette Kövér László a parlamentben füstgyertyázó momentumosokat
A fideszes házelnöknek nem volt elég, hogy összesen 82 millióra büntette a gyertyázókat.
HVG
Büntetőfeljelentést tett Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Pride betiltása elleni parlamenti rendbontás miatt – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája. A közlemény szerint a házelnök Bedő Dávid, Hadházy Ákos, Lőcsei Lajos és ismeretlen tettesek ellen nyújtotta be a dokumentumot a Legfőbb Ügyészséghez az országgyűlés ülésén elkövetett rendbontás miatt.
A feljelentés indoklásában a közlemény szerint az szerepel, hogy március 18-án a parlament plenáris ülésén, amikor betiltották a gyülekezési törvény szigorításával a Pride-ot, „a feljelentettek az országgyűlési képviselőkre irányadó magatartási szabályokat megszegve, országgyűlési képviselő társaik testi épségét és egészségét veszélyeztetve jelentős mértékben megzavarták, illetve akadályozták az ülés menetét, azzal a kifejezett szándékkal, hogy megakadályozzák a törvény elfogadását”.
Kövér a füstgyertyázásért korábban rekord összegű büntetéseket szabott ki: összesen 82 millió forintot vont el a füstgyertyázóktól. Ahogy korábban megírtuk, a büntetőfeljelentés várható volt, de hogy pontosan mi lesz belőle, azt egyelőre nem tudni. Lehet garázdaság, amiért akár három évet lehet kapni, rongálás, amelyért szintén három év járhat, legvégső esetben pedig lázadás is, amelynek büntetési tétele 15 év is lehet. Ahhoz azonban, hogy valóban büntetőeljárás indulhasson a képviselők ellen, a parlamentnek előbb ki kell adnia a mentelmi jogukat.
Rekordgyorsan szabta ki Kövér László házelnök a rekordösszegű – összesen 82 milliós – pénzbírságot a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabály szavazásánál a parlamentben füstgyertyával is tiltakozó ellenzéki képviselőkre. Ezzel azonban nincs vége az ügynek.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.