szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Csütörtökön születhet jogerős ítélet a Fenyő-gyilkosság ügyében.

„Eleve nincsenek gyilkos hajlamaim” – mondta az utolsó szó jogán Gyárfás Tamás a Fenyő-gyilkosság ügyének keddi tárgyalásán a Blikk szerint.

„A Napkelte című tévéműsor visszanyerése után nem volt indokom, hogy győztesként a megöletésének hatalmas kockázattal járó lépésre szánjam el magam. Hangsúlyozom, 1997-ben már nem volt közöttünk ellentét” – tette hozzá Gyárfás.

Az egykori producer az utolsó szó jogán elmondott beszédében a titokban rögzített hangfelvételekről azt mondta, szerinte Portik feladatul kapta, hogy ráterelje a gyanút. Nem ismerte el továbbá, hogy része lett volna abban, hogy Portik a gyilkosságot megszervezze, és szavai szerint Portikot azért nem zavarta el, mert ráijesztett.

Fenyő János médiavállalkozó 1998 februári kivégzésének ügye a tervek szerint április 10-én fejeződhet be jogerős ítélettel. Gyárfást Tamást 2024. február 8-án bűnösnek találta a Fővárosi Törvényszék emberölésben elkövetett bűnsegédlet miatt. Őt elsőrendű vádlottként 7 év szabadságvesztésre és 10 év közügyekre való eltiltásra ítélték. Portik Tamást emberölésben való felbujtásban ítélték el életfogytiglani börtönbüntetésre, amelyből 20 év letöltése után szabadulhat. Múlt csütörtökön aztán az ügyészség súlyosabb büntetést kért Gyárfásra.

És a kezét széttáró Gyárfás ezzel beleegyezését adta Fenyő János meggyilkolásához – szól a bíróság indoklása

Gyárfás Tamást és Portik Tamást is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék Fenyő János meggyilkolása ügyében. Gyárfást 7 év fegyházra, Portikot életfogytig tartó fegyházra ítélte a bíróság. Fontos bizonyítékai voltak az eljárásnak azok a hangfelvételek, amelyeket Portik titokban rögzített. A bíró szerint Gyárfás vallomásai ellentmondásosak, az ellentmondásokat nem tudta feloldani.

A Vico médiabirodalom alapítóját, több újság, köztük a Népszava tulajdonosát 1998. február 11-én Budapesten, az utcán lőtték le. Tizenöt év sikertelen nyomozás után a rendőrség 2013-ban nevezte meg a gyilkosság lehetséges elkövetőjét: az Aranykéz utcai robbantással is gyanúsított Jozef Roháčot. A szlovák férfi DNS-ét ugyanis megtalálták az elkövető által hátrahagyott sapkában. Roháčot 2017-ben el is ítélték Fenyő meggyilkolásáért. A megbízó kilétére azonban akkor még nem derült fény. 2018 áprilisában Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnökét és Portik Tamást felbujtással gyanúsították meg az ügyben. Majd mindketten vádlottak lettek.

Az első fokon eljáró bíróság – a váddal egyezően – ítéletében arra jutott, hogy Gyárfás azért ölette meg Fenyő Jánost, mert nagyon komoly üzleti konfliktusuk volt. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy Fenyő és Gyárfás üzleti konfliktusban állt egymással a Nap TV miatt. Fenyő ugyanis meg akarta szerezni a Nap TV-t, illetve annak szerkesztési jogát. A bíró szerint a Fenyő és Gyárfás közötti konfliktus olyan szintig fajult, hogy még Horn Gyula miniszterelnök is megpróbált közvetíteni köztük.

Gyárfás Tamás ügyvédje az ítélet indoklását és az ügyészség vádpontjait képtelenségnek nevezte. Úgy vélte, a hatóságok bizonyítékokat gyártottak. A törvényszék indoklását több ponton is értelmezhetetlennek minősítette.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!