Bátonyi Péter kormányfőtanácsost, örökségvédelmi szakembert még tavaly novemberben rúgták ki az Építési és Közlekedési Minisztériumból (ÉKM). Ő volt az első szakember, aki még minisztériumi dolgozóként tárta fel a hazai műemlékvédelemben tapasztalt szabálytalanságokat és visszásságokat a Partizán műsorában. Azóta öt további kollégájától vált meg a minisztérium, még korábbi szervezeti egységüket, a Műemléki Főosztályt is megszüntették.
A hat kirúgott vagy ellehetetlenített szakember ügyét a Magyar Helsinki Bizottság segíti – olvasható a jogvédő szervezet közleményében. Mivel mindannyian közszolgálati jogviszonyban álltak, nem fordulhattak egyből bírósághoz. Előtte még a Közszolgálati Döntőbizottsághoz (KDB) kellett panaszt tenniük. Bátonyi esetében egy hónapja született meg a döntés, amely alapján a döntőbizottság jogszerűnek találta a művészettörténész rendkívüli felmentését.
Bátonyi azt kéri a Fővárosi Törvényszéktől, hogy állapítsa meg: jogellenesen mentették fel a minisztériumi állásából. Térítsék meg elmaradt jövedelmét, és fizessenek – 12 éves példamutató folyamatos szolgálati jogviszonyát is figyelembe véve – megfelelő mértékű kártérítést.
A kirúgott szakemberrel készült portréinterjúnkat itt olvashatja: