„Nagyon hiányzott nekünk ez a tízmilliárd, tehát nagyon örülünk annak, hogy ez most visszakerül, és annak is, hogy időt nyertünk. Voltaképp most van négy hónapunk arra, hogy tudjuk rendezni a viszonyunkat a kormánnyal” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester Klubrádiónak nyilatkozva. Hozzátette: a tárgyalások a kormánnyal folytatódnak.
A Fővárosi Törvényszék kedden megadta az azonnali jogvédelmet a fővárosnak, vagyis a szolidaritási adó mértékével összefüggő peres eljárás lezárulásáig a Magyar Államkincstár (MÁK) nem szedheti be a vitatott adó 2025. május, június, július és augusztus hónapra eső részét. Egyúttal a bírósági döntés miatt visszajár a már inkasszóval leemelt 10,2 milliárd forint is – ideiglenesen.
Bár a helyzet kritikus, nincs akut veszélyben a főváros dolgozóinak bére, és a szolgáltatások leállása sem fenyeget a következő hónapokban – magyarázta Karácsony a bírósági döntés után. A Klubrádióban hozzátette: „Úgy tűnik, a kormány belátta, ha a város működőképességét veszélyeztetik, maguknak is ártanak, (…) nem engedhetik meg maguknak, hogy a GDP 38 százalékát megtermelő főváros összeessen.”