Nem zajlik már rendőrségi eljárás Pankotai Lili ellen, aki részt vett az idei Budapest Pride-on – derült ki az Egyenes beszéd című műsorban, ahol az aktivista képviselőjével, Laczó Adriennel jelent meg.
A rendőrség elküldte a megszüntető határozatot, amit azzal indokoltak, hogy Pankotai nem tudhatta, hogy jogellenes rendezvényen vesz részt, mert ellentmondásos volt a rendezvény körüli kommunikáció – magyarázta a rendőrségi érvelést Laczó, aki arról is beszélt, ugyan az indoklással nem értenek egyet, de még nem döntötték el, hogy panaszt tesznek-e miatta.
Arról is beszélt, ez egy önkormányzati rendezvény volt, nem vonatkozott rá a gyülekezési törvény, így nem is történhetett szabálysértés.
Pankotai szerint Pécsen is lesz Pride, így meg lehetne előlegezni, hogy ott sem történhet semmi, ha önkormányzati esemény lenne. Azt azonban egyelőre nem tudni, a pécsi önkormányzat beáll-e az ottani felvonulás mögé.
Pankotai Lili múlt héten számolt be róla a Facebookon, hogy egy Vincze Erik nevű személy feljelentette, amiért részt vett a Pride-on. A feljelentés a mohácsi rendőrségen történt, ahonnan ő is származik.
A HVG megkeresésére a BRFK annyit közölt, hogy vizsgálják a Pride-on történteket, az Ügyvédkör elnöke pedig úgy vélekedett, hogy nem lehet megbírságolni a résztvevőket. A rendőrség hétfőn aztán arról tájékoztatott, hogy nem indul eljárás a felvonulókkal szemben. Magyar Péter korábban azt ígérte, ha büntetéseket szabnak ki, kormányra kerülve eltörlik azokat.
(via Telex)