Rabosították és gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók pénteken Karácsony Gergelyt, amiért főpolgármesterként részt vett a betiltott, mégis több százezer ember részvételével megtartott június 28-i budapesti Pride-felvonulás szervezésében. A helyszínen több százan biztosították szolidaritásukról Karácsonyt, aki szivárványos Budapest-pólóban jelent meg a Nemzeti Nyomozó Iroda épületénél:
Azt már a kihallgatás után elmondta Karácsony, hogy a gyanúsítást alaptalannak tartja – hiszen az önkormányzati rendezvényekre nem vonatkozik a gyülekezési törvény –, ezért panaszt tett, illetve odabent nem válaszolt kérdésekre, csak az álláspontját kifejtő nyilatkozatot tett, mintegy vallomásként. Ezt a nyilatkozatot tették most közzé:
„A gyanúsítást megértettem, azzal szemben panasszal élek, bűncselekményt nem követtem el.
Budapest Főváros Önkormányzata, amelynek főpolgármesterként törvényes képviselője vagyok, 2025. június 28-án önkormányzati rendezvényként szervezte meg a Budapest Büszkeség menetét. Az önkormányzati rendezvényen való részvételre én magam is felhívtam a polgárokat.

A büntető törvénykönyv szerint a terhemre rótt bűncselekmény elkövetéséhez három tényállási elemnek kellene teljesülnie. Egy: megtiltott, kettő: a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó gyűlést, három: szervezni vagy az azon való részvételre felhívni kell.
Az állami és az önkormányzati rendezvények nem tartoznak a gyülekezési törvény hatálya alá. Az államnak vagy az önkormányzatoknak nincsen a »gyülekezéshez való joga«, az csak a polgároknak és szervezeteiknek van a közhatalommal szemben. Egészen világosan rögzítette ezt az állampolgári jogok országgyűlési biztosától az Alkotmánybíróságig minden mérvadó jogszolgáltató szerv. Mostanáig egyetlen olyan eset sem történt ismereteim szerint, amikor akár az állam, akár helyi önkormányzat, vagy bármelyik állami szerv gyülekezési törvény hatálya alá tartozó gyűlésnek tekintett volna bármely állami vagy önkormányzati rendezvényt.
A gyanúsítás éppen ezért nyilvánvalóan megalapozatlan. Ezt a büntetőeljárást a tisztelt nyomozó hatóság kormányzati utasításra, politikai okból folytatja. Éppen ezért kérdésekre nem válaszolok. Majd a bíróságon megküzdök az igazamért.
Sajnálom Önöket, hogy ahelyett, hogy a valódi ügyeikkel foglalkozhatnának, ebben kell részt venniük.
Minden autoriter rendszer eljut odáig, hogy megpróbálja elnyomni a vele egyet nem értőket. Ehhez hasonló kihallgatásokat látott már a magyar történelem. Én büszke leszek arra, amikor az unokáim dokumentumgyűjteményben olvasni fogják ezt a jegyzőkönyvet. Mert nem fog sikerülni a szabadságot és a szerelmet sem betiltani, sem elnyomni.”