Bár Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter korábban több alkalommal is konkrét adatot említett a területvédelmi önkéntes tartalékosok létszámáról, a Honvédelmi Minisztérium szerint ez nem nyilvános adat – írja a KecsUP Hírek.
A lap annak apropóján adott be közérdekű adatigénylést, hogy több forrásból úgy értesült, büntetőeljárás indult az önkéntes területvédelmi tartalékos állományba történő toborzással és a tartalékos szolgálattal kapcsolatos visszaélések miatt, és mindebben érintett egy kecskeméti katona is. Az ügyben megkeresték a honvédelmi tárcát is, de egy hónap elteltével sem kaptak válaszokat, igaz, a minisztérium nem is cáfolta a leírtakat.
A KecsUP Hírek egészen pontosan arra volt kíváncsi, hogy 2017 óta hány önkéntes területvédelmi tartalékos katonával kötöttek szerződést Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében, illetve jelenleg hány önkéntes területvédelmi tartalékos katona van a két megyében. Erre a két kérdésre nem válaszolt a tárca, arra hivatkozva, hogy ezek az adatok nem nyilvánosak.
A lap szerint ez azért is érdekes, mert Szalay-Bobrovniczky korábban többször is egészen pontos országos számokat közölt a tartalékosok létszámáról. Egy februári Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy „4500 tartalékos kipipálva”, legutóbb, május végén pedig 1277 területvédelmi tartalékos eskütételét jelentette be a közösségi oldalán, és egy csatolt videóban arról beszélt, hogy „összesen 5500-an erősítik a magyar területvédelmi tartalékos komponenst”.
https://hvg.hu/gazdasag/20250714_Szalay-Bobrovniczky-volt-tavaly-a-legjobban-kereso-miniszter-Rogan-Antal-az-520-millios-fizeteskiegeszitesevel-csak-masodik