Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A miniszterek, államtitkárok fizetésén felüli, külön adózó tavalyi jövedelméről tették közzé a hivatalos számokat. A dobogó így néz ki: Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Rogán Antal és Lázár János.
Szokás szerint, bár idén több hét késéssel, de közzétették a kormány honlapján a politikai felsővezetők adóbevallásainak nyilvános adatait. A vagyonnyilatkozatokhoz hasonlóan itt is kézzel kitöltött pdf-ekből kell kibogarászni, hogy 2024-ben mennyit kerestek a miniszterek, államtitkárok.
Az évről évre közzétett adatokból nemcsak az derül ki, hogy egy-egy miniszter és államtitkár mennyi fizetést kapott az adott évben, hanem az is, mennyi „mellékes”, vagy hivatalosabban „külön adózó” jövedelme volt még. Ezek jellemzően osztalék- vagy más rendkívüli bevételek lehetnek.
A feltöltött SZJA-s adatlapokat végignézve a K-Monitor korrupciókutató szervezet összesítette, kik voltak 2024-ben a kormányzat legnagyobb jövedelmű tagjai. Az első helyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter végzett, akinek
40 millió forintot elérő éves miniszteri fizetése mellett 1,5 milliárd forint külön adózó jövedelme is volt.
Ebből csaknem 1 milliárd forint a London Capitalból kivett osztalék, illetve a vagyonnyilatkozata alapján vélhetően 600 millióhoz jutott az SBA Invest nevű cégen keresztül, amelynél kedvezményezett – írja a K-Monitor, hozzátéve: ez a cég vette meg korábbi üzleti érdekeltségeit, ám továbbra is ő a haszonélvező.
A második helyezett Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter 520 millió forinttal, ennek a nagy része a tárcavezető sokat emlegetett és számára évről évre szép keresetkiegészítést jelentő találmánya után kapott jogdíjbevétel. Ebből az utóbbi években bőven egymilliárd felett volt összesen:
A harmadik helyezett Lázár János, ő 394 millió forintot keresett, amelyből 85 milliót vélhetően a miniszteri fizetése, a képviselői tiszteletdíja, illetve a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány elnöki pozíciója hozhatott. A 309 millió forint külön adózó jövedelmének egy része osztalékjövedelme és a földjei után kapott pénzek.
Az adónyilatkozatokból az is kiderül, hogy ki mennyi adót fizetett, és ez leginkább az adókedvezmények miatt érdekes. A K-Monitor felhívta a figyelmet, hogy jó néhány kormánytag jelentős haszonélvezője a kormány adópolitikájának:
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.