„Vajon jó ötlet-e egy kormánypárttól, hogy a politikai kommunikációjának középpontjába a kihívójának programját helyezi?” – vetette fel Török Gábor Facebook-alapján azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz már hetek óta a Tisza Párt vélt adóterveiről beszél. Orbán Viktor miniszterelnök ráadásul Kötcsén azt is bejelentette, hogy nemzeti konzultációt is indítanak az ügyben.
Török Gábor szerint utoljára Horn Gyula, az MSZP egykori pártelnöke követett ilyen stratégiát az 1998-as kampányban, amikor folyamatosan a Fidesz akkori programját (7 százalékos gazdasági növekedés, adócsökkentés stb.) próbálta meg hitelteleníteni. A Horn–Orbán-vitán is ezzel próbálkozott az akkori miniszterelnök, és folyamatosan kétségbe vonta az ellenzéki párt ígéreteinek realitását, megalapozottságát.
„Ma a Fidesz persze nagyon másképp csinálja: nem az ellenzéki ígéretek megvalósíthatóságáról beszél, és azokról tervez konzultációt indítani, hanem a Tisza által cáfolt állítólagos adóemelési terveket erősíti fel minden lehetséges fórumán. Ugyanakkor a mechanizmus mégis hasonló: az ellenzéki párt programjáról szóló beszéd – miközben az adóemelés vádja természetesen veszélyes és ártalmas a Tisza számára –, még ebben a formában is segítséget nyújt Magyar Péter pártjának” – fogalmazott az elemző.
Török Gábor úgy vélte, a Fidesz akciója miatt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke nagyobb figyelem mellett mondhatja el saját programját. Ráadásul indirekt módon a Fidesz is azt üzeni az ellenzéki párt programjáról való beszéddel, hogy elképzelhetőnek tartja a Tisza Párt kormányra kerülését.
Hozzátette:
ez minden „kormányszűz” pártnak óriási ajándék.
„Nem véletlen, hogy 2014-ben (rezsicsökkentés), 2018-ban (migráció) vagy 2022-ben (háború) sem az akkori ellenzék programjára, választási ígéreteire koncentrált a Fidesz. Ha tehát tartalmilag nem is, de ennyiben megállhat az 1998-as párhuzam” – jegyezte meg a politikai elemző.