Kristi Noem, a Belbiztonsági Minisztérium (DHS) minisztere ma bejelentette, hogy Magyarország státusza a Vízummentességi Programban (Visa Waiver Program, VWP) teljes mértékben visszaáll, miután az ország megtette a szükséges lépéseket a biztonsági kockázatok kezelésére – írja sajtóközleményében az amerikai Belbiztonsági Minisztérium.
Korábban mi is megírtuk, hogy 2022 elején Washington visszavonta a Magyarországon kívül született, magyar útlevéllel rendelkező összes magyar állampolgár már kiadott ESTA (Elektronikus Utazási Engedélyezési Rendszer) engedélyét, valamint elutasította a Magyarországon kívül született magyar állampolgárok új ESTA-kérelmeit is. 2023 augusztusában az alapjáraton két évre érvényes ESTA-engedélyt minden magyar állampolgár esetében egy évre csökkentették és ezen időszak alatt is csak egyszeri felhasználást biztosítottak hozzá.
Két éve a Belügyminisztérium a fentieket azzal magyarázta, hogy Washington a kettős állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok adatait követelte Magyarországtól. Ezt akkor az utóbbiak biztonságára hivatkozva a belügyi tárca nem volt hajlandó megtenni, és ennek lett a következménye a szigorítás, amit ők Joe Biden bosszújának neveztek.
Az amerikai Belbiztonsági Minisztérium a mostani közleményében így fogalmaz: „Mivel a magyar kormány megtette az Amerikai Egyesült Államok kormánya által kért intézkedéseket a biztonsági hiányosságok kezelésére, a korábbi kormányzat által bevezetett korlátozásokat feloldották, és a magyar állampolgárok most bővített hozzáférést kapnak az Egyesült Államok és Magyarország közötti utazáshoz”.
A kérdés már csak az, hogy a magyar kormány megtette-e azt, amit két éve még nem volt hajlandó, tehát, átadta-e az amerikaiaknak a külhoni magyarok személyes adatait? Ezzel kapcsolatban kerestük a Belügyminisztériumot, ha válaszolnak, frissítjük cikkünket.