Már nem utazhatnak vízummentesen az USA-ba a külhoni magyarok

A Krónika című erdélyi napilap szerint a döntés már tavaly év elején megszülethetett, de sokáig senkinek sem tűnt fel, mert a Covid miatt másoknak sem lehetett beutazni az Egyesült Államokba.

  • MTI MTI
Már nem utazhatnak vízummentesen az USA-ba a külhoni magyarok

Az Egyesült Államok hatóságainak a döntése nyomán nem mentesülnek már a vízumkötelezettség alól azok a magyar állampolgárok, akik Magyarország jelenlegi határain kívül születtek – közölte csütörtökön internetes kiadásában a Krónika című erdélyi magyar napilap.

A napilap az Utazás a köbön című blog bejegyzése alapján írta, hogy az amerikai hatóságok az Elektronikus Beutazási Engedély (ESTA) kiváltását csak azoknak a magyar állampolgároknak teszik már lehetővé, akik Magyarország jelenlegi területén születtek.

A lap szerint az erre vonatkozó döntés már tavaly februárban megszülethetett, ám sokáig nem tűnt fel, mert a koronavírus-járvány miatt Washington utazási korlátozásokat vezetett be. Tavaly hónapokig nem léphettek az Egyesült Államok területére a schengeni övezetbe tartozó országok polgárai.

Az amerikai hatóságok döntésére immár a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata is felhívja a figyelmet honlapján, az Egyesült Államokba történő beutazási és tartózkodási feltételekről szóló tájékoztatóban – közölte a Krónika.

Ha a Magyarország jelenlegi határain kívül született magyar állampolgárok Amerikába utaznának, vízumot kell igényelniük, még akkor is, ha történetesen évek vagy évtizedek óta Magyarországon élnek. A Romániában élő magyarok ezt csak a bukaresti diplomáciai képviseleten tehetik meg, a budapesti nagykövetségen csak azokat a magyar állampolgárokat fogadják, akik életvitelszerűen Magyarországon élnek.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.