Tisza Párt kontra Index: visszaszólt a Fővárosi Törvényszék

Határozottan visszautasítanak minden olyan megnyilvánulást, amelyben a törvényszék bíráit elfogultsággal vádolják, és a pártállami időket idéző eljárást emlegetnek – tehát amelyek a bíróságokba vetett bizalom csorbítására alkalmasak. 

  • HVG

Az elsőfokú bíróságok döntéseivel szemben mindig vannak jogorvoslati lehetőségek! – írta szerdai közleményében a Fővárosi Törvényszék, arra reagálva, hogy az elmúlt 36 órában „nagy visszhangot keltett” szeptember 29-i döntésük, amellyel a Tisza Párt által az Index szerkesztősége ellen indított eljárást zárták le első fokon.

Mint arról beszámoltunk, a törvényszék arra hivatkozva utasította el a párt keresetét, hogy az Index véleményt közölt, amikor egy dokumentum alapján azt állította, az ellenzéki párt háromkulcsos progresszív jövedelemadót vezet be. Magyar Péter, a Tisza elnöke hétfői reakciójában diktatúrát idéző ítéletet emlegetett, míg Orbán Viktor miniszterelnök kedden megvédte a bíróságokat, Magyart pedig hisztizéssel és tombolással vádolta – azután, hogy a kormány politikusai és a kormányközeli média az elmúlt években sorozatosan kritizáltak ítéleteket és személyesen bírákat is.

https://hvg.hu/kkv/20250929_index-tisza-adoemeles-birosag-itelet

A Fővárosi Törvényszék a következőkkel reagált az ügy utóéletére: „A törvényes jogorvoslat mellett természetesen valamennyi félnek joga a döntéssel kapcsolatos véleményét kifejteni akár a sajtó, akár a közösségi média felületeinek igénybevételével. Sajnálatos módon a peres felek, közülük is jellemzően a pervesztes felek – érték- és/vagy érdekorientációjuktól függően – gyakorta gondolják és/vagy nyilatkozzák azt, hogy az ügyükben eljáró bíró velük szemben elfogult volt, sőt mi több: az egész igazságszolgáltatási rendszer függetlenségét megkérdőjelezik.

A Fővárosi Törvényszék határozottan visszautasít minden olyan megnyilvánulást, amelyben bíráit elfogultsággal vádolják, tárgyalás előtt meghozott ítéletről szólnak, és a pártállami időket idéző eljárást emlegetnek, azaz a bíróságokba vetett bizalom csorbítására alkalmasak

– írták. A szóban forgó ügyben eljáró bíró a – valamennyi demokratikus jogrendszerben biztosított – függetlensége keretei között határozta meg a peres eljárás lefolytatásának mikéntjét, és hozta meg nem jogerős döntését. „A továbbiakban is irányadónak tekintjük a bírósági szervezetrendszer által számtalan hasonló esetet követően megfogalmazott azon kijelentést, miszerint: az ítéletek nyilvános kritikájának helye van, de mindenkor csak a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos keretei között” – zárták közleményüket.

Az igazságszolgáltatás politikai térbe emelésével részletesen foglalkoztunk alábbi cikkünkben:

https://hvg.hu/360/20251001_Orban-birok-poloskazas-index-itelet-valtoztatta-a-birakat-De-mar-elmult

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Reviczky Zsolt

Hozzászólások