Az Index azzal érvelt, hogy csak véleményt közöltek a Tisza Párt állítólagos adóemeléséről, nyertek a bíróságon

Magyar Péter szerint a „diktatúrát idéző” ítélet után bármelyik lap bármilyen hazugságot megírhat. Az Index elvárja, hogy Magyar Péter kérjen elnézést a szerkesztőségtől.

  • HVG

„A mai ítélet a jogállam totális megcsúfolása” – írta hétfő délutáni Facebook-bejegyzésében Magyar Péter, aki szerint a Fővárosi Törvényszék egészen botrányos ítéletben védte meg az orbáni propagandalappá silányított Indexet.

Péter Magyar

Egészen botrányos ítéletben védte meg ma a Fővárosi Törvényszék az orbáni propagandalappá silányított Indexet. Az eljáró bíró nem volt hajlandó meghallgatni a TISZA Párt adópolitikai szakértőjét,…

A Tisza Párt azután fordult a bírósághoz, hogy augusztus 29-én hiába kérte az Indexet, hogy közöljön helyreigazítást a Tisza Párt állítólagos adóterveiről közölt cikke után. A portál pár nappal korábban egy – a Tisza Párt által hamisítványnak minősített – papír bemutatásával írt arról, hogy Magyarék háromkulcsos progresszív jövedelemadó bevezetésére készülhetnek.

Bár a Tisza Párt tagadja, hogy emelnének az adókon, Orbán Viktor már kalkulátorral riogat

A honlapról nem derül ki semmi arról, hogy ki áll az oldal mögött.

Az állításból később egész kormánypárti kampánytéma nőtt. Az állítólagos adóterveket pedig hiába cáfolják Magyar Péterék azóta is, a „Tisza-adó” kérdése a most következő nemzeti konzultációban is kitüntetett helyen fog szerepelni.

Magyar Péter szerint az ügyben eljáró bíró nem volt hajlandó meghallgatni a Tisza Párt adópolitikai szakértőjét, Kármán Andrást, aki elmondta volna, hogy a Tisza soha nem tervezte a személyi jövedelemadó emelését, és azt, hogy az Index által megjelentetett „papírfecni” hamisítvány.

Ugyanakkor úgy tűnik, a bíróság ítélete elsősorban nem is a közölt állítások hamisságán múlt – aminek bizonyítására a tanúvallomás szolgálhatott volna –, hanem azon, hogy a bíróság nem tényközlésként, hanem véleményként értékelte a Tisza Párt adóterveiről megfogalmazott állításokat.

„Az indoklás szerint az Index által ismertetett információk véleménynek minősülnek, amire nem lehet helyreigazítást kérni. Az Index írásában nem tényként közölte a párt tervezetét, hanem egy lehetséges forgatókönyvként mutatta be, erre utalt maga a cím is: Egy, az Index birtokába került feljegyzésből kiderül: brutális szja-emelésre készülhet a Tisza Párt” – emlékeztetett a portál ítélethirdetés után kiadott közleményében.

Ugyanezt Magyar Péter úgy interpretálta bejegyzésében, hogy bár a „diktatúrát idéző” ítélet szerint az Index „összevissza hazudozott” a Tisza Párt programjáról, mivel ezt „csak” véleményként értékelték, nem kötelezték a lapot helyreigazításra.

„Ezek szerint holnap bármelyik sajtótermék megírhatja egy általa hamisított dokumentumra hivatkozva, hogy Orbán Viktor embert akar ölni” – vont tanulságot a döntés alapján Magyar Péter. Az Index közleménye végén azt írta, „elvárja Magyar Pétertől, hogy nyilvánosan kérjen elnézést a szerkesztőségtől”.

A 444 úgy tudja, az Index többek között a HVG egyik cikkére is hivatkozott a per során Tarr Zoltán etyeki fórumon tett kijelentésével kapcsolatban, noha az idézett cikkben egyébként az is szerepel, hogy „Tarr tehát nem a többkulcsos adórendszer bevezetésének tervéről szólt, hanem arról, hogy a Fidesz olyan klímát teremtett, amelyben bizonyos kérdésekről beszélni sem lehet a politikai térben”.

„A mi buborékunk most optimista, a főnök aktivizálta magát” – de van egy dolog, amiről Orbán hallgatni fog Kötcsén

Tetőzni látszik a Tisza, megállt a Fidesz mélyrepülése, egyre nagyobb csata várható a még megszerezhető szavazatokért – ezeken és a saját tábor minél teljesebb mobilizálásán dőlhet el a választás. Erősen indul a politikai szezon Kötcsén, ahová Orbán Viktor mellett Magyar Péter is ellátogat.

Nyitóképünk illusztráció: szobor a Fővárosi Törvényszék épületén. Forrás: Reviczky Zsolt

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek