Magyar Péter több Facebook-bejegyzést is közzétett azután, miután az Indexben hétfőn reggel megjelent egy cikk, amelyben azt állították, hogy egy ukrán cég, a PettersonApps dolgozhatott a Tisza Párt alkalmazásának fejlesztésén, ráadásul közel húszezer felhasználó személyes adatai kiszivárogtak az applikációból. Az egyik ilyen bejegyzésben a Tisza elnökeként arra kérte a Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ), hogy haladéktalanul szólaljanak meg az Index által elkövetett sorozatos dezinformációs- és hazugságkampány miatt.
Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke megkeresésünkre azt válaszolta, hogy a konkrét esetről elegendő információ hiányában nem áll módjukban állást foglalni.
Hozzátette, hogy ugyan hivatalosan a kampány még nem kezdődött el, de valójában már javában tart, és sajtónak óriási a felelőssége, hogy a szakma alapszabályai szerint működve felismerje az álhíreket, hogy többszörösen ellenőrizzen minden állítást, és az újságírói etikai normák szem előtt tartásával korrekten tájékoztassa olvasóit.
Emellett idézte a MÚOSZ egy, szeptember 17-én megjelent állásfoglalását, amiben leszögezik, hogy “a szakma alapszabálya szerint egy újságíró szándékosan, rosszhiszeműen nem ír le valótlant. Tévedhet, ám utána helyreigazít, bocsánatot kér. A szándékos károkozás, rosszhiszemű félrevezetés nem újságírói kategória.”
Néhány napja annak, hogy az Index megnyerte a pert, ami Tisza Párt indított ellenük azt követően, hogy a lap nem volt hajlandó helyreigazítást közölni a párt állítólagos adóterveiről szóló cikkük után.
A Fővárosi Törvényszék azzal indokoltra döntését, hogy az Index által ismertetett információk véleménynek minősülnek, amire nem lehet helyreigazítást kérni.
Magyar Péter az ítéletét botrányosnak és diktatúrákat idézőnek nevezte Facebook-posztjában, véleményére Orbán Viktor jó pár órával később szintén a közösségi oldalon reagált. „Erre a Tisza elnöke megint dühbe gurult, és beperelte az Index nevű lapot. A pert persze elvesztette. Úgyhogy most megy a hiszti és a tombolás. A kartonbábu után ezúttal a bírákkal. Rájuk fér már egy hidegzuhany. Legkésőbb áprilisban” – zárta bejegyzését a miniszterelnök, aki a mai történéseket sem hagyta szó nélkül.