Bejelentette az idei, október 23-i békemenetet útvonalát Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke.
A kormányközeli szervezet elnöke – hosszú és szokatlan hallgatás után – elmondta, hogy 9 órától gyülekeznek az Elvis Presley téren, majd 10 és 11 óra között a Margit hídon át, a Nyugati tér érintésével az Alkotás utca felől vonulnak a Kossuth Lajos térre, ahol az 1956-os forradalom emlékére rendezett állami ünnepség lesz.
„Reményeink szerint találkozhatunk Orbán Viktor miniszterelnök úrral is” – tette hozzá Csizmadia László, amiben annál is inkább van oka bízni, mivel ugyancsak csütörtökön, nem sokkal a délelőtti kormányinfó után Kovács Zoltán államtitkár elmondta, hogy a miniszterelnök délután egykor mond beszédet a Kossuth téren, ráadásul korábban a békemenet tényét és napját is Orbán Viktor jelentette be. Igaz, az október 23-i dátumot mint a békemenet valószínű időpontját Magyar Péter már nyár közepén bedobta, amire a főszervező, Csizmadia László akkor így reagált a HVG-nek: “Jó dátum, de főszervezőként meglepett – már tudnék róla”.
A vonulás délelőtti időpontját indokoló kora délutáni kormányfői beszéd után Orbán Viktor valószínűleg az Európai Unió állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács soron következő, október 23-24-i ülésére fog menni, ahol főleg az EU és Ukrajna kapcsolata, illetve az európai védelem kérdése lesz napirenden.
“Célunk, hogy magasra tartsuk Békemenetünk lámpását remélve, hogy az Európát is bevilágítja. Számunkra, szellemi honvédőknek, békemenetelőknek fontos, hogy úgy, ahogy 2012-ben tettük, üzenjük, hogy nem leszünk gyarmat, megvédjük hazánk szuverenitását” – fogalmazott az esemény koncepciójáról, hozzátéve, hogy a Digitális Polgári Köröket, a Harcosok Klubját és a Nemzeti Ellenállási Mozgalom tagjait is szeretettel várják, hogy ezekben a „veszélyes időkben”, amikor az országot „külső és belső támadások” érik, „felsorakozzanak” az Orbán-kormány mögött.
Magyar Péter már Orbán Viktor bejelentésekor közölte, hogy a Tisza Párt is demonstrációt tart a fővárosban október 23-án, amelyre később nemzeti menet néven utalt. Ők délután kettőkor indulnak a Deák Ferenc térről a Hősök terére – mint a pártelnök korábban írta, azért oda, mert a „Kossuth tér kicsi lenne az emberséges és működő Magyarország mellett kiálló százezreknek”.
Nyitóképünk: Az esemény bejelentésérők szóló közleményhez kiadott térkép (Forrás: civliek.info)