Hat év börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Törvényszék egy alapítvány kuratóriumi elnökét, mert – más bűncselekmények mellett – 2011 és 2014 között a civil szervezet számára több mint 315 millió forint oktatási normatívát igényelt olyan diákok után, akik nem is léteztek, vagy nem jártak az általuk fenntartott középiskolákba.
A vádlottat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki nem jogerős ítéletében bűnösnek a bíróság, amely a szabadságvesztés mellett nagyjából 144 millió forint erejéig vagyonelkobzást is elrendelt a vádlottal szemben.
Az ítélet szerint a vádlott kuratóriumi elnökként irányította az oktatási célokra létrejött alapítványt, amely egy gimnáziumot és több tagintézményt is működtetett. 2009-től több esetben is szabálytalanul használta föl a szervezetnek rendelt vagyont, illetve az állam által nyújtott normatív támogatásokat. A pénzből Szegeden bérelt ingatlant a lányának, fizette annak fenntartási költségeit, felújította a saját, albérletezésre szánt ingatlanát, ruhákat vásárolt, és külföldi, magáncélú utazásokon is részt vett.
Indokolatlanul magas áron adott el vagyontárgyakat az alapítvány részére, és egyéb, ismeretlen célokra is használt fel forrásokat a rábízott vagyonból, amit utólagosan, valótlan tartalmú kifizetési pénztárbizonylatokkal, illetve kiküldetési rendelvények elszámolásával fedett el. A meghamisított bizonylatok felhasználásával meghiúsította az alapítvány vagyoni helyzetének áttekintését.
Miután az ügyészség törvényességi felügyeleti vizsgálatot indított, a vádlott a kuratóriumi ülések jegyzőkönyveit és határozatait is utólagosan állította elő, és az alapítvány által használt számítástechnikai eszközökre is licenc nélküli programokat telepíttetek.