Halálos baleset: képzettség és felszerelés nélkül kellett a magasban dolgoznia a hajdú-bihari építkezésen elhunyt férfinak

A 67 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

  • HVG

Súlyos szabályszegések vezettek egy 67 éves férfi halálához. A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság nyomozói a cég ügyvezetőjét hallgatták ki gyanúsítottként – írja a police.hu.

A baleset tavaly év végén történt a berettyóújfalui járásban található kisebb településen. Egy telephely két alkalmazottját a cég ügyvezetője utasította, hogy építsenek meg egy előtetőt.

A két férfi négy méter magasban dolgozott, meglehetősen nagy elemeket emeltek és próbáltak rögzíteni, amikor egyikük leesett a szerkezet tetejéről. Társai azonnal mentőt hívtak hozzá, azonban a gyors és szakszerű orvosi ellátás ellenére a 67 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

Riasztóan megugrott a munkahelyi balesetben elhunytak száma tavaly

Hetvenöten vesztették életüket munkabalesetben tavaly, ez 20 százalékos éves növekedés. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a kormány a megelőzés terén rossz irányba tart.

A rendőrök már a helyszíni szemlén megállapították, hogy szabályszegések és mulasztások garmadája vezetett a baleset bekövetkezéséhez. A nyomozást szakértők bevonása mellett folytatták le, majd gyanúsítottként hallgatták ki a cég ügyvezetőjét.

Az ügyvezető beismerte, hogy ő utasította az alkalmazottakat az előtető megépítésére, miközben ilyesmi nem szerepelt a munkaköri leírásukban. Ezen felül sem a munkavédelmi előírásoknak nem feleltek meg, sem egyéni védőeszközök biztosításáról nem gondoskodtak. A két férfi gyakorlatilag minden képzettség, felszerelés és biztonsági eszköz nélkül kezdett az építmény elkészítéséhez.

Az ügyvezető kihallgatásán beismerő vallomást tett; halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás ellene.

Hozzászólások