„Budapesten elkezdtük, most pedig az ország különböző pontjain folytatjuk! Országjárásra indulunk!” – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Köre tagjainak kiküldött körlevélben.
A tájékoztatás szerint az alábbi megállókat tervezi:
- Győr – november 15.
- Nyíregyháza – november 29.
- Kecskemét – december 6.
- Mohács – december 13.
- Szeged – december 20.
A DPK-turnét Orbán már korábban bejelentette, mostani körlevele alapján úgy tűnik, az eseményeken ő is részt vesz, az eseményekről többes szám első személyben számolt be. A korábbi tájékoztatás szerint a részvétel ingyenes lesz, kizárólag regisztrált DPK-tagok vehetnek majd részt az eseményeken
Magyar Péter Tisza-vezér már bejelentette, hogy Orbán minden fellépésére rá fognak szervezni egy saját eseményt.
A miniszterelnök október 23-án, az 1956-os szabadságharc emlékére a Békemenet után elmondott beszédében utalt rá először, hogy a Fidesznek a kampányban a bizonytalan, sőt az ellenzéki szavazókat is meg kellene szólítania.
Az országjárás ugyanakkor mostanában Magyar Péter Tisza-vezér terepe, az ellenzéki politikus gyakorlatilag folyamatosan fellép valahol, kisebb és nagyobb településeken, nyilvánosan.