Négy mentelmi ügyben is szavazott a tavaszi ülésszak utolsó, rendes ülésén az Országgyűlés kedden. A kormánypárti többségű mentelmi bizottság az évtizedes szokásjognak és gyakorlatnak megfelelően ezúttal sem javasolta a törvényhozásnak egyik esetben sem a politikusok mentelmi jogának felfüggesztését, mert mindegyik esetében magánvádas eljárásban kérte a legfőbb ügyész az intézkedést.
Az Országgyűlés azonban a négyből két esetben – immár nem először – szakított a gyakorlattal, és figyelmen kívül hagyva a mentelmi bizottság ajánlását, mégiscsak felfüggesztette a mentelmi jogot. Ez mindkét esetben Hadházy Ákos független képviselőt érintette. Az egyik ügy az volt, hogy a feljelentés szerint Hadházy Ákos tavaly szeptember 22-én az Országházban fellökte a fideszes Budai Gyula képviselőt.
Ez az az eset volt, amikor Hadházy a Parlament folyosóján próbálta Orbán Viktor miniszterelnököt kérdezni arról, hogy miért kellenek az édesapja tulajdonában álló hatvanpusztai birtokon kétmillió forintba kerülő kádak. A kormányfőt több politikus a testével igyekezett védeni az ellenzéki polituikus kérdezősködése elől – Budai Gyula is. Végül Orbán azzal „védte meg” Hadházyt, hogy lebohócozta. Tanulságos a teljes beszélgetés, íme:
Orbán Viktor Hadházy Ákos kérdésére – amit a független képviselő úgy tudott feltenni, hogy közben az Országgyűlés jegyzője lökdöste őt – azt válaszolta:
Kérdezze meg a tulajdonost!
Hadházy Ákos: De ön szerint miért kell? Mondja már meg, hogy egy mezőgazdasági üzemben két medence miért kell. Meg kétmilliós kád?
Orbán Viktor: Kérdezze meg a tulajdonost.
Hadházy Ákos: De ön szerint miért kell? Ismeri a tulajdonost.
Ekkor közbeszólt Budai Gyula, hogy „ha még egyszer fellöksz… Felvehetsz bármit… azért ne lökdösődjél, jó? Nem vagy te Ruszin-Szendi Romulusz!”
Orbán Viktor a képviselőtársainak: Beszéljük meg, hogy a falu bolondját sose bántják.
Hadházy Ákos: Akkor mondja már meg a falu bolondjának…
Orbán Viktor: De a falu bolondjával viszont soha nem is beszélünk. Nincs valamilyen bohócsipkánk? Egy bohócsipkát adjunk rá!
https://hvg.hu/itthon/20250923_Videon-ahogy-Hadhazy-Akos-kerdeseket-tett-volna-fel-a-Parlament-folyosojan-Orban-Viktornak-de-lokdosni-kezdtek
Ebből lett tehát az, hogy Budai Gyula jelentette fel Hadházyt lökdösődésért, eljárás ez ügyben végül tettleges becsületsértés vétsége miatt indult. A másik ügy, amelyben szintén a szakbizottsági javaslat és a szokásjog ellenére az Országgyűlés felfüggesztette az ellenzéki képviselő mentelmi jogát, szintén egy magánvádas, egy rágalmazási ügy volt, és a feljelentő a fideszes Horváth István képviselő volt, akinek családi vágóhídjával kapcsolatban tett észrevételeket Hadházy – a kormányhivatal be is záratta az üzemet.
https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/1359714675516823?ref=embed_post
Két másik politikus hasonló magánvádas ügyében is döntött egyúttal az Országgyűlés. Az egyik ügy érintettje a DK-s Varga Zoltán volt, akit azért jelentettek fel, mert tavaly májusban olyasmit írt ki a Facebookjára, amin az illető megsértődött. Ebben az ügyben az ellenzéki politikus mentelmi jogát nem függesztették fel. A negyedik ügy érintettje a fideszes Pócs János volt, akit valaki azért jelentett fel, mert egy Facebook-posztban bűnözőnek nevezte egy 2020-as bírósági végzésre hivatkozva, miközben a feljelentő állította, hogy büntetlen előéletű, és azt is állította, hogy Pócs János illetéktelenül jutott a bírósági irathoz.
(Nyitóképünkön Budai Gyula, ahogy lökdösődik Hadházy Ákossal a Parlamentben. Fotó: Facebook/Hadházy Ákos)