Súlyosan diszkriminatívak az önazonossági rendeletek, ezért az önkormányzatoknak hatályon kívül kell helyezni őket – állapította meg a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal. A Magyar Helsinki Bizottság és más jogvédő szervezetek az Alaptörvény módosítása és a helyi önazonosság védelméről szóló törvény tavalyi elfogadása óta hangsúlyozták, hogy a törvény célja a hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású emberek kiszorítása, letelepülésük megakadályozása az adott falvakban, városokban. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter állította, nem azért alkották meg a törvényt, hogy diszkriminatív rendeletek szülessenek – írja a Magyar Helsinki Bizottság közleményében.
Önkormányzatonként lehetett dönteni arról, hogy egy-egy településen megalkotják-e az önazonossági rendeletet, ami lényegében azt jelenti, hogy a faluba, városba betelepülni kívánó embereknek különböző feltételeknek kell megfelelniük.
Volt olyan hely, ahol betelepülési hozzájárulást kellett fizetni, valahol a munkaviszonyt kellett igazolni.
Ezekről az év elején megjelentettünk egy gyűjtést a HVG-n:
Az önkormányzati rendeletek ismerete, kötelező részvétel a helyi eseményeken és társadalmi munka – különös feltételek is akadnak azokban az előírásokban, amelyekkel a beköltözést szabályoznák a települések, derül ki a HVG gyűjtéséből.
„Számos civil szervezet közösen lépett fel a folyamat ellen, többen a kormányhivatalok törvényességi ellenőrzési osztályához fordultak, mások nemzetközi szervezeteknél tettek panaszt, és voltak olyan szervezetek is, amelyek videós tartalmakat készítettek a jogsértő gyakorlatról. A most elért eredmény tehát a civil szervezetek közös sikere” – olvasható a közleményben.
A civilek szerint az önazonossági törvénynek a jogrendszerből is ki kellene kerülnie, mert kirekesztő, valamint úgy látják: arra lenne szükség, hogy a kormány szociálpolitikai eszközökkel támogassa a nehezebb sorsú, anyagilag kiszolgáltatott önkormányzatokat. A törvény visszavonását sürgető szervezetek között van a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Roma Sajtóközpont, a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége, az Amnesty International Magyarország, a belga Human Dignity in Action szervezet és a Magyar Helsinki Bizottság.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Nyitókép: Veres Viktor