„Tény, hogy a leggazdagabb és legmagasabban képzett választók körében kisebb a támogatottságunk, mint a nem diplomások között” – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Indexnek adott interjúban, aki ugyanebben a gondolatmenetben odáig jutott, hogy
ha valaki ma Magyarországon valódi intellektuális tartalmat keres a politikában, azt már szinte kizárólag a kormánypártoknál találja meg.
Gulyás szerint demográfiai okai vannak, hogy a diplomások körében hátrányban van a Fidesz, ugyanis „a fiatalabbak között több a diplomás, az idősebbek között kevesebb, és ez a kormánypártok támogatottságában is megjelenik”. Úgy látja, a modern politika és az értelmiségi attitűd között eleve nagyobb a feszültség, ugyanis „a politika egyre inkább a médiatér logikájához alkalmazkodik, különösen a közösségi média világában, ahol néhány másodpercben kell üzeneteket megfogalmazni. Ez óhatatlanul leegyszerűsítő, ami távolabb áll az értelmiségi diskurzustól”.
A kancellárminiszter szerint egy-egy kérdést – például a migrációt – meg lehet fogalmazni rövid szlogenekben, de „ha valaki meghallgat egy miniszterelnöki évértékelőt, egy házelnöki beszédet, vagy elolvassa a kormány jó néhány tagjának – a teljesség igénye nélkül mondjuk Navracsics Tibornak, Lantos Csabának vagy Bóka Jánosnak – a hosszabb megszólalásait, akkor szép számmal fog kifejezetten színvonalas, tényekre és érvekre épülő megnyilatkozásokat találni” – mondja Gulyás, megjegyezve, hogy „a plakátokon akadémiai székfoglalókkal sehol a világon nem lehet találkozni”.

Gulyás a kormány összetételét kifejezetten sokszínűnek látja, és mint mondja, „Orbán Viktor integratív személyiség, és ha megnézzük a kabinet tagjait, ideológiailag is széles spektrumot fednek le. Korábban ezt talán »a nemzeti liberálistól a konzervatívig« címkékkel lehetett volna leírni” – jelenti ki, hozzátéve, hogy „a »liberális« kifejezés mára a magyar politikában – elsősorban azok miatt, akik magukat manapság így nevezik – érthető módon erősen pejoratívvá vált”.
A kormányinfót nem érzi kiégetőnek, mindig is a munkája részeként tekintett rá, ezért nincs hozzá érzelmi viszonya. „Ami a műfajban változott az elmúlt években, az nem kifejezetten magyar sajátosság. Európában és az Egyesült Államokban is megfigyelhető, hogy az újságírók szerepe átalakult: egyre kevésbé tájékoztatnak, és egyre inkább politikai álláspontot képviselnek. Sok esetben már nem beszámolnak a politikáról, hanem alakítani akarják azt. Hogy ez jó vagy rossz, azon lehet vitatkozni – szerintem az utóbbi –, de az biztos, hogy ez egy általános nemzetközi tendencia” – vélekedik, megjegyezve, hogy „sok újságíró ma már nem egyszerűen kérdezni jön egy sajtótájékoztatóra, hanem vitatkozni”.