Megmutatta a Nézőpont, pontosan mely körzetekben számít fideszes győzelemre
Az is kiderült, hogy melyik az az egy körzet, ahol nem a kormánypárt és nem is a Tisza győzelmét várják.
A fideszes képviselő szerint már megtalálta a szavazóinak a 70 százalékát és győzni fog.
„Rengeteg mérést láttam már és egyben biztosan állíthatok egyet: nem hiszek a mérésekben. Én nem 500 fős telefonos mintákkal dolgozom, hanem több tízezer emberrel” – mondta Menczer Tamás szerdán a Facebookon. Arra reagált, hogy a kormányközeli Nézőpont Intézet közzétette a mandátumbecslését, amely szerint a Pest megye 3-as választókerületben tiszás győzhet.
Az is kiderült, hogy melyik az az egy körzet, ahol nem a kormánypárt és nem is a Tisza győzelmét várják.
Menczer úgy véli, 28-30 ezer fideszes szavazatra van szükség a győzelméhez, a kopogtatás alatt ennek a 70 százalékát pedig már megtalálta. „70 százalékot, értitek? Fel van írva, biztosítottak bennünket a támogatásukról. Ez kiváló arány minden szakértő szerint. És a hátralévő 10-11 napban azon dolgozunk, hogy a maradék 30 százalék is meglegyen április 12-én, és meg is lesz.”
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt jelöltjét, Bujdosó Andreát ugyanúgy nyugdíjazza majd, ahogy négy éve az LMP-s Szél Bernadettet. „Persze a körzetem nehéz körzet, de meg fogom nyerni, és ha én ezt a körzetet megnyerem, márpedig megnyerem, akkor a Fidesz országosan magabiztos győzelmet fog aratni” – jósolt Menczer.
Fotó: HVG / Cabrera Martin
Manapság ritkán nyilvánul meg ilyen hosszú szövegben a volt kormányfő.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.