Magyar Péter: „Felszólítom a miniszterelnököt, hogy hívjon meg a Védelmi Tanács ülésére”

A Tisza Párt elnöke reagált a Szerbiából érkezett hírekre.

  • HVG

A Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán reagált a hírekre, miszerint a szerb hatóságok a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál pusztító erejű robbanószert és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak, a magyar miniszterelnök pedig bejelentette, a történtek miatt vasárnap délutánra rendkívüli ülést tart a Védelmi Tanács.

A legnagyobb ellenzéki párt vezetője szerint több olyan jelzést is kaptak, hogy Orbán Viktor szerb és orosz segítséggel próbál tenni valamit látva, hogyan áll a Fidesz támogatottsága. Majd utalva arra, hogy az április 12-i országgyűlési választásokat ők nyerik majd meg, felszólította a magyar miniszterelnököt, hogy őt is tájékoztassa a fejleményekről és hívja meg a Védelmi Tanács ülésére, mert – jelezte – a kialakult helyzetet már a Tisza-kormánynak kell majd megoldania.

„Felszólítom továbbá Orbán Viktort, hogy hagyjon fel (legalább az ünnep alatt) a pánikkeltéssel és az orosz tanácsadói által kitervelt zavarkeltéssel! Innen is jelzem, hogy nem fogja tudni megakadályozni a jövő vasárnapi választást. Nem fogja tudni megakadályozni, hogy a magyarok millió lezárják hazánk történetének legkorruptabb két évtizedét” – tette hozzá.

Ugyan a Szerbiában történtek miatt indult nyomozás csak most kezdődött el, és egyelőre több a kérdés mint a válasz, Magyar Péter szerint az elmúlt hetek után a magyarok bizalma joggal rendült meg a szolgálatokban, illetve ahogyan úgy véli joggal és okkal feltételezik azt, hogy a szerbiai eset egy előre megtervezett, hamis zászlós művelet.

„Ha tényleg két ukrán kémről volt szó, akkor miért az a megoldás rá, hogy bedöntik a Tisza Pártot?” – Szabó Bence volt rendőr százados interjút adott a Partizánnak

Titkosszolgálati nyomásra indult rendőrségi eljárás a Tisza Párthoz köthető informatikusok ellen – írta kedden a Direkt36. Azóta kiderült, hogy a lap egyik forrása Szabó Bence százados volt, aki – miután házkutatást tartottak nála, és gyanúsítottként hallgatták ki – névvel, arccal is vállalta a történetét, most pedig a Partizánnak számolt be az ügyről és az elmúlt napok eseményeiről.

„Innen is jelzem, hogy nem fogja tudni megakadályozni a jövő vasárnapi választást. Nem fogja tudni megakadályozni, hogy a magyarok millió lezárják hazánk történetének legkorruptabb két évtizedét” – írta Magyar Péter, aki leszögezte, ha a Tisza Párt kerül kormányra, átfogó, nyilvános vizsgálatot indít.



Hozzászólások