Feljelentést tett Györke Zoltán, a Román–Magyar Fórum elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztségviselőinek magatartása miatt, amit a magyar választásoknál tanúsítottak – írja a Magyar Hang.
A feljelentésben az áll, hogy március 23. és április 12. között az RMDSZ több közhatalmi tisztséget betöltő tagja – parlamenti képviselők, megyei tanácselnökök, alelnökök és polgármesterek – választópolgárokat hívtak meg pártirodákba vagy önkormányzati helyiségekbe, ahol útmutatást adtak a levélszavazás módjára. Utána pedig a levélszavazatokat szervezetten eljuttatták Magyarország külképviseleteire. Györke szerint a jogszabály azonban azt mondja, ki, hogy a szavazatokat személyesen vagy más személy kézbesítésével, postán juttathatja el a Nemzeti Választási Irodának vagy a külképviseletre.
Györke, az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget alapítóinak egyike, választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt tette meg a feljelentést.
Kelemen Hunor, a RMDSZ elnöke korábban reagált a rekordrészvételt és a Tisza Párt kétharmados sikerét hozó magyarországi választásra. „Rekordmagas részvétel mellett zajlott a magyarországi választás. A magyarok határon innen és túl nagy számban éltek a döntés jogával” – írta, és gratulált a győzelemhez.
Meglepetésként érte az Orbán Viktort régóta kiszolgáló felvidéki, erdélyi és vajdasági magyar szervezeteket a NER bukása, ám a kétharmados Tisza-győzelem hamar kikezdheti a lojalitásukat. Mintha máris elkezdődött volna a politikai kapcsolatrendszerek újraértelmezése.
Nyitókép: Levélszavazat leadása, illusztráció. Fotó: MTI / Molnár Edvárd