A kutatóhálózat egységét helyre kell állítani a Magyar Tudományos Akadémia keretei között, és meg kell szüntetni a HUN-REN Központot – közölte a hétvégén a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ), amelynek tagjai több követeléssel, javaslattal álltak elő egy héttel a Tisza Párt fölényes választási győzelme után.
Tavaly júniusban döntött arról a HUN-REN Irányító Testülete, hogy négy bölcsész- és társadalomtudományi kutatóközpontját átadja az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek. Az MTA többször is felszólalt ez ellen, hibás döntésnek tartották, nem értettek egyet vele, és állásfoglalásukban közölték: készek arra, hogy a négy kutatóközpontot átvegyék, ismerve azok vezetőinek álláspontját. Ám ez nyáron nem történt meg, ezenfelül az év végén kiderült az is, hogy a magas fizetések ellenére úgy tűnik, nem végzik jól a dolgukat a HUN-REN felső vezetői, mert képtelenek voltak helyesen bejegyeztetni a bíróságon a szervezetre vonatkozó információkat. A kutatóközpontok SZMSZ nélkül működnek, és az sem tisztázott, ki gyakorolja a munkáltatói jogkört.
A részletekről alábbi cikkünkben írtunk bővebben:
https://hvg.hu/tudomany/20251219_HUN-REN-elbocsatasok-vezetok-fiezetes-hvg-megirta
A TDDSZ követeli, hogy az ELTE-hez tartozó négy kutatóközpont és a HUN-REN kutatási hálózat kötelékében maradt 14 központ és önálló intézet minél előbb és egyszerre kerüljön vissza az MTA-hoz.
A kutatóhálózatnak az MTA felügyelete alatt, autonóm módon, önálló irányítási struktúrában kell működnie
– írták.
Fontosnak tartják azt is, hogy a jövőben a döntéshozatalban szerepet kapjanak az érdekképviseleti szervek, szakszervezetek és a munkavállalók, valamint hogy emelkedjenek az alapbérek: szerintük a tudományos dolgozóknak olyan fizetést kell meghatározni, amely mellett nem kényszerülnek másodállásokra vagy egyéb kiegészítő jövedelmek keresésére.
A TDDSZ az új rendszer kialakításához pluszforrást is vár a jövőben. Szerintük a kutatóhálózat és a felsőoktatás ügye nem választható el egymástól, az elmúlt években felhalmozódott problémáikat egyszerre, az érintett munkavállalók képviseleteinek bevonásával kell megoldani, ezért készítettek egy javaslatcsomagot is, amelyet hamarosan nyilvánosságra hoznak.
https://hvg.hu/itthon/20260421_tiborcz-istvanhoz-kotheto-irodahazba-koltozik-a-hun-ren-egy-resze
Nyitókép: HVG / Veres Viktor