Hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt indult nyomozás Szabó Bence, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) korábbi századosának állításai nyomán, miszerint a Tisza Párt informatikusait érintő, gyermekpornográfiáról érkezett bejelentés után indult nyomozást titkosszolgálati nyomás alatt végezték – írja a Telex a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) közlése alapján.
Az ügyben a Transparency International Magyarország tett feljelentést még március végén, azt követően, hogy Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész korábban úgy nyilatkozott, az „ügyészség politikai megnyilvánulásokra nem reagál, azokat nem kommenteli”.
„A feljelentés lényege szerint a rendőrség és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok részvételével gyermekpornográfia bűncselekmény miatt úgy indult büntetőeljárás és került sor az eljárásban kényszerintézkedések foganatosítására, hogy a bűncselekmény elkövetésére utaló gyanú a nyomozó hatóság számára is tudottan nem volt megállapítható” – idézi a Telex a KNyF határozatát, amiből az is kiderül, hogy a Transparency-n kívül Tényi István is feljelentést tett az ügyben.
A dokumentumból kiderül még az is, hogy az ügyben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség rendelkezik hatáskörrel, az eljárás lefolytatására viszont a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kijelölését tartják célszerűnek.
Arról, hogy a Tisza Párt ellen indítottak akciót a titkosszolgálatok, az NNI századosa, Szabó Bence beszélt a Direkt36-nak adott interjújában. A rendőr százados arról számolt be, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nyomást gyakorolt a Nemzeti Nyomozó Irodára két, a Tiszához köthető informatikus vizsgálatában egy gyermekpornográfiáról szóló, később alaptalannak bizonyuló bejelentéssel kapcsolatban.
Hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség Szabó Bence századost, ügyvédje szerint azonban ez több okból sem áll meg. Laczó Adrienn szerint már maga az azonnali gyanúsítás is rendkívüli, hiszen az ügyészek nem is lehettek olyan tények birtokában, amikre ezt alapozták. Az, amivel gyanúsítják, három év szabadságvesztéssel is büntethető.
A százados szerint a nyomozók meggyőződése volt, hogy titkosszolgálati akció az egyik informatikus megkörnyékezése egy Henrynek nevezett férfi részéről, akinek célja a Tisza Párt bedöntése volt, az erről szóló részt azonban az NNI vezetése kihúzatta a Belügyminisztérium részére elküldött jelentésből. Szabó azóta leszerelt a rendőrség állományából, a cikk megjelenése után pedig házkutatást tartottak nála, és gyanúsítottként hallgatták ki hivatali visszaélés miatt.
Hogyan szervezték meg első interjúja közlését? Hogyan viselte, hogy célkeresztbe került? Miért mondott fel, és mik a tervei? Vállalna politikai szerepet? Ezekről is kérdeztük a volt századost, aki nemrég a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy a titkosszolgálat hogyan próbálta meg bedönteni a legnagyobb ellenzéki pártot.
Nyitóképünkön Szabó Bence rendőr százados, fotó: Fazekas István