„Akkora gusztustalanságokat követtek el, és olyan pökhendien, hogy ez az összes jóérzésű előadónak szúrta a szemét” – mondta Majka a Fidesz elmúlt időszakáról az RTL Házon kívül című műsorának adott interjújában. Az előadó hangsúlyozta, hogy nem akar kampányolni senki ellen vagy mellett, ő inkább dalban mondja el a véleményét, ahogy tette ezt a Csurran, cseppen című számában.
Az interjúban most azonban beszélt Magyar Péterről és Orbán Viktorról is. Szerinte az egyik legnagyobb politikusnak indult és meg volt a tehetsége arra, hogy az országot jobb irányba vigye, aminek fényében még nagyobb csalódás, hogy mégsem így lett. Ami pedig a Fideszt illeti, „ők most nem azért küzdenek, hogy visszakerüljenek a politikába, hanem az életben maradásért” – fogalmazott. Magyar Péterről pedig azt mondta, „karakán csávónak” tartja és nem érti, hogyan bírta ki azt a nyomást, amit kormányoldalról kapott. Majka hozzátette, hogyha Magyarnak lesznek „hülye döntései”, akkor ő továbbra is ki fogja mondani, hogy mi nem tetszik neki. „Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni” – mondta.
Az interjú során szóba került a DPK-gyűléseken fellépő kollégák megítélése és az, hogy lehet-e visszaút a Fidesz kampányától a teltházas koncertekhez.
Melyik zenész volt DPK-gyűlésen, aki fellépett teltházas koncerten előtte? Hova kéne visszajönniük? Előtte sem voltak ott, ahol kellett volna lenniük. Láttál teltházas Curtis-koncertet? Tóth Gabi nem is nagyon foglalkozik az énekléssel, inkább a tévés szerepléseiből él
– mondta Majka.