Ugyan 2026. május 12-én 16 óráig kötelesek eltávolítani a plakátokat az országgyűlési választás jelöltjei, illetve a jelölőszervezetek, ezeknek már alig találni nyomát, amire részben az a magyarázat, hogy sokan gyűjtötték be azokat szuvenírként, vagy hirdették meg az interneten, hogy eladják másoknak.
Kiss László egykori DK-s politikus, Óbuda polgármestere a Szentlélek téren bemutatta, van más módja is annak, hogy a plakátok kapjanak még egy esélyt. Például kedves üzeneteket lehet festeni a hirdetmények hátuljára, majd azokkal ki lehet állni egy köztérre, hogy el tudja olvasni a szép szavakat, aki éppen arra jár:
Kiss László 2019-ben a fideszes Bús Balázst váltotta Óbudán a polgármesteri székben, 2020-ban pedig a MSZP-ből átlépett a Demokratikus Koalícióba. Négy évvel később őrizetbe vették vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt, újabb polgármesteri esküjét már a börtönben tette le. A politikus kilenc hónapot töltött letartóztatásban, és úgy döntött, nem mond le posztjáról, illetve több büntetőfeljelentést is tesz majd az ellene indult eljárás miatt.
https://hvg.hu/360/20250908_Kiss-Laszlo-18-millio-korrupcios-penz-kihallgatasi-jegyzokonyv