Radics Béla Tradíciókért Alapítványa 20 millió forintot nyert el a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumának pályázatán – szúrta ki a Magyar Narancs. Az NKA április 24-én közzétett döntési listája alapján ez csupán „kiegészítő támogatás” a szervezet „kulturális programsorozatának megvalósítására”.
A Tradíciókért Alapítványról már korábban kiderült, hogy székhelyszolgáltató címén van bejegyezve Budapest V. kerületébe, a Honvéd utcába, nagyjából ötezer másik céggel együtt. Nincsen honlapja, se telefonszáma, a tevékenységének pedig nem található nyom sem online, sem más felületen.
Azon megy a vita, hogy a fideszes országgyűlésiképviselő-jelölt alapítványa több millió forintos állami támogatást kapott, de az alapítványának sem működő honlapja, sem pedig irodája nincs.
Radics alapítványa korábban 24,4 millió forintot kapott az Erasmus+-programban, 13,8 milliót pedig a Bethlen Gábor Alapkezelőtől. A Miniszterelnöki Kabinetiroda 3 millióval, a kulturális minisztérium 1,7 millió forinttal támogatta – emlékeztet a lap, hozzátéve, hogy a támogatások nincsenek feltüntetve az alapítvány beszámolóiban.
A legfőbb ügyész közölte Hadházy Ákossal, hogy az ügyben más már tett feljelentést, ezért annak kiegészítését rendelte el.
A Magyar Narancs rákérdezett Radicsnál arra, hogy milyen kulturális programsorozatot valósít meg a Tradíciókért Alapítvány, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ.
A leendő parlamenti képviselő Zuglóban indult egyéni jelöltként a választáson, de nagy vereséget szenvedett: 24,65 százalékot ért el, míg a tiszás Velkey György László 53,62-t, ezzel a Fidesz listás eredményét is alulmúlta. Radics a lista 158. helyén szerepelt, vagyis nem szerzett mandátumot, aztán a Fidesz rájött, hogy nem úgy állította össze a listát, ahogy kellett volna, így beejtőernyőztették a parlamentbe.
Hiába nem kértek belőlük a választók egyéniben, Takács Pétert, Németh Balázst, Tuzson Bencét és Hankó Balázst is beejtőernyőzi a Fidesz a parlamentbe. A frakciótagok között újonc képviselők is akadnak, például Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és a Nemzeti Ellenállás Mozgalomból ismert Szűcs Gábor.
Egyre nagyobb a felháborodás a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pénzei körül, miután kiderült tavaly év végén számos, a Fideszt támogató előadóművész kapott támogatást, akár személyesen, akár cégeken keresztül – összesen 17 milliárd forint értékben.
790 kedvezményezettnek jutott pénz kulturális támogatásként 2025 végén a Nemzeti Kulturális Alapnál – az erre a figyelmet felhívó Molnár Áron szerint itt állami kifizetőhely működött. A pályázat nyertesei között számos önkormányzat, kulturális egyesület van, továbbá egy sor fideszes zenész és előadó is.
Az ügyről először posztoló Molnár Áron színész a napokban azt írta, a Hankó Balázs vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium szándékosan késleltetve hozta nyilvánosságra a támogatásokról szóló döntéseket, az ügyben átfogó vizsgálatot követel. Úgy tűnik, értő fülekre talált, Tarr Zoltán leendő kulturális miniszter pénteken azt ígérte, hamarosan a teljes NKA hálózatot átvilágítják. A politikus megjegyezte, nem csak arról van már szó, hogy Hankó az NKA szakmai kuratóriumait megkerülve osztott szét százmilliókat, hanem a burkolt kampányfinanszírozás gyanúja is felmerül.
Még Vidnyánszky Attila is úgy gondolja, felelőtlen pénzosztás történt Hankó Balázs tárcájánál.
A botrány nyomán már az NKA több vezetője is lemondott: elsőként Bús Balázs alelnök, majd Baán László, a Szépművészeti Múzeum és Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója is. Ugyancsak távozik a bizottságból Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, aki a napokban arról beszélt, még neki is leesett az álla amiatt, „hogy milyen pénzek mentek és kiknek”.
Elmondta azt is, miért nem várta meg lemondásával azt, hogy a választás előtt kiszórt milliárdok miatti vizsgálat lezáruljon.
Hankó Balázs leköszönő miniszter azonban továbbra sem érti, mi a probléma, és kitartóan tagadja, hogy olyan celebeknek juttatott volna pénzt, akik a Fidesz választási kampányában részt vettek. „A Nemzeti Kulturális Alap működésével és támogatási gyakorlatával kapcsolatban a közelmúltban megjelent állítások félrevezetők, és politikai célból torzítják a kulturális támogatások rendszerét” – mondta a múlt héten. Úgy véli, „tudatos ferdítés kampányfinanszírozásként feltüntetni olyan támogatásokat, amelyek a magyar kultúra egészét szolgálják”. Szombaton az ATV műsorában azzal magyarázta a támogatások odaítélését, hogy „a kulturális döntések ízlésbéli kérdések”, az pedig, hogy az előadók jól költötték-e el a pénzt, majd csak utólag derül ki, ők mindenesetre kértek beszámolókat.
A távozó kulturális minszter tagadta, hogy a Fidesszel szimpatizáló művészeket támogatták volna csak, szerinte a magyar hazaszeretet mellett kiállók kaptak pénzt, azt pedig, hogy ezt jól költötték-e el, majd csak utólag derül ki, ők mindenesetre kértek beszámolókat.
Nyitókép: HVG / Cabrera Martin