Kilépett a Fideszből Balassagyarmat polgármestere, Csach Gábor

A városvezető az elmúlt években többször is bírálta az Orbán-kormányt, de a párthoz egészen eddig hű maradt.

  • HVG

„Nemzeti érdek lenne az is, hogy legalább potens ellenzékünk legyen, mert hosszú távon kontroll nélkül az ember könnyen elhülyül” – idézett a HVG-nek adott korábbi interjújából Csach Gábor a Facebook-bejegyezésében, amelyben bejelentette, hogy kilépett a Fideszből, és függetlenként vezeti tovább Balassagyarmatot.

Állítása szerint ugyan neki is volt felelőssége abban, hogy a párt vereséget szenvedett az országgyűlési választásokon, nem az eredmények miatt határozott így. Hozzátette, nem akar magyarázkodásba vagy mutogatásba kezdeni a bukást okait keresve, és leszögezte, ugyan a Fidesz és a kormány döntései miatt voltak konfliktusai, és nem is osztott meg a közösségi oldalán a központi pártüzeneteket sem, „a mostani szinte minden elemében elrontott kampányban” is végig lojális maradt a párthoz.

Csach Gábor kilépése legfőbb indokaként olyan személyi és szervezeti okokat nevezett meg, amelyek miatt kételkedik abban, hogy a Fidesz meg tud újulni. „A mai politika már nem művelhető a hagyományos pártszervezeti struktúrákban. Teljesen másként kell országos politikát csinálni – azonban ez engem már kevésbé érdekel. Egy dolog érdekel igazán, az, ami két évtizede folyamatosan: Balassagyarmat városának fejlődése. Minden energiámat erre szeretném összpontosítani” – fűzte hozzá.

Megjegyezte azt is, hogy biztosan kritizálják majd a döntése miatt, és a tisztánlátás kedvéért leírta, egyetlen létező párthoz sem akar közeledni. „Természetesen elveim és értékeim megtartom, és mint az elmúlt húsz évben mindig: pártszimpátiára való tekintet nélkül, minden politikai és közéleti szereplővel partner maradok Balassagyarmat fejlődése érdekében” – írta.

Csach Gábor egyik volt azon fideszes városvezetőknek, akik 2021-ben kritizálták az önkormányzati bérlakások kedvezményes eladását lehetővé tevő törvénytervezetet, egy évvel később a rezsicsökkentés átszabása miatt bírálta a kormányt, 2024-ben pedig nyilvánosan kifogásolta az iparűzési adó tervezett átvariálását.

"Orbán Viktor király", aki soha nem tiltaná be Bödőcs fellépését

Nem kóser az iparűzési adó tervezett átalakítása, nem ért egyet Lázár Jánossal a MÁV vonalak ügyében - szakmai kérdésekben nyíltan kritikusan szólal meg Csach Gábor, Balassagyarmat fideszes polgármestere. Szoktak a Fideszben asztalt csapkodni? Miért nevezi magát unortodox fideszesnek? Orbán Viktor vajon tud még magán röhögni? Kik állhatnak át Magyar Péterhez? A Fülke Extra részéből mindez kiderül, ahogy az is, a fideszes polgármester miért reklámozza saját közösségi oldalán Bödőcs Tibor fellépését, miközben más helyeken fel sem léphettek kormánykritikus humoristák.

Kiemelt kép: Siteri Nóra / HVG

Hozzászólások