A kecskeméti közgyűlés visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét – közölte az erről szóló indítványt benyújtó Szövetség a Hírös Városért-frakció a közösségi oldalán csütörtökön.
A képviselőcsoport által benyújtott indítvány szerint azért kezdeményezték a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnökének adományozott díszpolgári cím visszavonását, mert úgy vélik, az MNB-ügy miatt Matolcsy méltatlanná vált a címre.
„Az elmúlt időszakban a Magyar Nemzeti Bank alapítványi rendszerével, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvánnyal, valamint a Neumann János Egyetemért Alapítvánnyal összefüggésben nyilvánosságra került információk országos jelentőségű közéleti üggyé váltak. Az Állami Számvevőszék vizsgálatai súlyos megállapításokat tettek, amelyek nyomán büntetőeljárások és további vizsgálatok indultak. A történtek jelentős mértékben megrendítették a közbizalmat, és országos figyelmet irányítottak az érintett szervezetek működésére” – írták.
Kiemelték: az ügy különösen érzékeny Kecskemét számára, mivel a Neumann János Egyetemért Alapítvány közvetlen kapcsolatban áll a város felsőoktatási, tudományos és gazdaságfejlesztési céljaival. „A kialakult helyzet következtében Kecskemét neve és megítélése országos szinten is összekapcsolódott az ügyben felmerült kérdésekkel, amely alkalmas volt arra, hogy a város jó hírnevét hátrányosan érintse” – fogalmaztak.
Végül arról írtak, hogy a díszpolgári cím nemcsak a múltbeli érdemek elismerése, hanem erkölcsi példamutatás is, ezért „a város közössége joggal várja el, hogy Kecskemét legmagasabb kitüntetésének birtokosai személyükben és közéleti szerepvállalásukban egyaránt méltók legyenek e cím viselésére”.
Az egykori jegybankelnök papíron évente csak 12 nap szabadságot vett ki, a többiért jókora pénzt kapott a mandátuma lejártakor. Azért is külön kifizették, hogy az MNB-elnöksége utáni fél évben ne menjen más bankhoz dolgozni.
Nyitókép: HVG / Túry Gergely