Rágalmazás miatt elítélték Miskolc fideszes polgármesterét

Tóth-Szántai József 2024-ben az akkori alpolgármestert rágalmazta meg a Miskolci Járásbíróság szerint. A városvezető fellebbez a döntés ellen.

  • MTI

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta a Miskolci Járásbíróság Tóth-Szántai József miskolci polgármestert, aki a Pont Mi Egyesület és a Fidesz–KDNP színeiben nyert a 2024-es önkormányzati választáson.

A járásbíróság egy magánvádas eljárásban hozott ítéletet, miután a polgármester tavaly augusztusban egy, a médiafelületein közzétett videóban – maga által is hangsúlyozottan nem véleményként, hanem tényként – azt mondta, hogy „a magánvádlót terheli felelősség a miskolctapolcai Barlangfürdő káreseménye kapcsán”.

A videó több mint kétszázezer megtekintést ért el, a magánvádló – Szopkó Tibor, aki 2021 és 2024 között a város alpolgármestere volt – azonban döntési, ellenőrzési hatáskörrel az üzemeltetés és karbantartás körében nem rendelkezett. A Barlangfürdő üzemeltetését a Miskolci Fürdők Kft. mint az önkormányzati tulajdonú Miskolc Holding Zrt. cégcsoport tagja látta el.

A bíróság indoklása szerint

bár a videóban nem hangzott el a magánvádló neve, a személye egyértelműen beazonosítható volt. A vádlott tényállítást közölt, amely a becsület csorbítására alkalmas volt, és negatívan befolyásolhatta a magánvádló társadalmi megítélését.

Külön kiemelték, hogy „bár a közszereplőknek a véleménynyilvánítás szabadságának körében megfogalmazott értékítéletek kapcsán fokozott tűrési kötelezettségük van, ezen közlések nem érhetik el annak a szintjét, amely például jelen esetben büntető- vagy más jogi felelősség alaptalan felvetését eredményeznék”. A bíróság álláspontja szerint a nagy nyilvánosság mint minősítő körülmény is megállapítható volt.

Tóth-Szántai József az ítéletre reagálva a közösségi oldalán azt írta: egy évvel ezelőtt a város közgyűlésében és a közösségi médiában elmondta, milyen okok vezettek a Barlangfürdő leégéséhez, és rámutatott az előző városvezetés turisztikáért felelős alpolgármesterének politikai felelősségére. Hozzátette: a bíróság első fokon, nem jogerősen úgy ítélte meg, hogy ezzel megsértette Szopkó Tibor egykori alpolgármester becsületét.

Bejegyzését azzal zárta, hogy azért fellebbez az ítélet ellen, mert „a politikai vélemény szabad”.

A miskolctapolcai Barlangfürdő 2024. szeptember 6-án gyulladt ki, az elektromos zárlat okozta tűz következtében az épület tetőszerkezete teljesen leégett, de senki nem sérült meg.

https://hvg.hu/kkv/20241115_miskolctapolca-barlangfurdo-tuzvizsgalati-jelentes-karbantartas-hianya

Fotó: Facebook / Tóth-Szántai József

Hozzászólások