„Mérsékeljük a terrorfenyegetettségi szintet Magyarországon” – jelentette be Pósfai Gábor belügyminiszter a Facebookon.
Pósfai közölte, hogy a nemzetbiztonsági és a rendvédelmi szervek elemzése alapján a korábban elrendelt, szigorúbb biztonsági intézkedések fenntartása a jelenlegi környezetben már nem indokolt.
Ez azt jelenti, hogy az eddig érvényben lévő 2-es szintű, magasnak minősülő terrorfenyegetettségi fokozatot a mai nappal Pósfai 3-asra, azaz közepesre mérsékelte.
„A rendvédelmi és nemzetbiztonsági szerveink a nap 24 órájában monitorozzák a helyzetet, és továbbra is maximálisan garantálják a magyar állampolgárok, valamint a kritikus infrastruktúrák védelmét” – írja a miniszter.
A 2-es szint amúgy idén március eleje óta volt érvényben, az Orbán-kormány az iráni konfliktus miatt emelte meg, azelőtt egy évtizeden át volt érvényben a 3-as, enyhébb szint, amire Pósfai most visszamersékelte. A márciusi szintemelés ugyanakkor felvetett kérdéseket, erről itt írtunk:
Az állítólagos ukrán fenyegetések miatt nem, de a jóval távolabbi iráni konfliktus miatt megemelték Magyarországon a terrorkészültség szintjét. Hogy pontosan ki és miért döntött így, nem világos, de amit Orbán Viktor erről elárult, az alapján a lépés felvet kérdéseket.