„Telnek múlnak a hetek és várnék, az egész önkormányzati szektor várna kormányzati bejelentéseket érdemi, az embereket, a települések világát, az önkormányzatiságot érintő szakpolitikai elképzelésekről” – írta Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere Facebook-oldalán.
A polgármester hangsúlyozta, hogy nem feltétlenül konkrét döntéseket, nem sok száz oldalas szakpolitikát várnak, hanem irányokat.
A megyei közgyűléseknek a jelen formájukban nincs sok értelmük, az iskolák visszavételét pedig a kisebb városok is simán meg tudnák oldani – derült ki kedden a Dugattyúsban azon a beszélgetésen, ahol vidéki polgármesterek osztották meg véleményüket az önkormányzati rendszer jövőjéről.
„A nemzeti feladatmegosztásban hogyan gondolkodik az új kormány az önkormányzatokról? Inkább fejlesztő, vagy inkább működtető önkormányzatokat akarnak? Kívánnak-e a jövőben visszaadni feladatokat, hatósági jogköröket, kb. mikor? Milyen finanszírozási modellben gondolkodik? Inkább települési, vagy inkább területi alapú szervezésben?” – tette fel a kérdést.
Az is alapvető lenne, de sajnos arról sem tudunk, hogy ki lesz az önkormányzati államtitkár, lesz-e egyáltalán – tette hozzá.
A polgármester továbbá azt írta, hogy a hét elején találkoztak egymással az önkormányzati érdekképviseleti szervezetek vezetői. A következő néhány hétben pedig kidolgoznak egy közös, önkormányzatokra vonatkozó, átfogó szakpolitikai javaslatcsomagot.
„Úgy vélem, jó esély van rá, hogy ez legkésőbb augusztusra kész legyen, ezután pedig át szeretnénk adni a kormányzat részére, kérve azt, hogy induljanak el az érdemi egyeztetések” – írta.
Nyitókép: Túry Gergely