Havasi: Az ügyészség nyomozói elkezdték lefoglalni a Fidesz kommunikációs rendszerét és adatbázisait

A párt kommunikációs igazgatója az önkényuralom szintlépésének nevezte a történteket.

  • MTI
  • HVG

Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait – közölte Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Havasi a közleményében azt írta: ilyenre 1990, a kommunizmus vége óta nem volt példa Magyarországon.

„Az önkényuralom a mai napon szintet lépett” – jelentette ki. A Tisza most a Fidesz „jogi ellehetetlenítésére tesz kísérletet” – mondta Havasi.

A történteket röviden kommentálta Magyar Péter is, aki miután megismételte a Havasi által közölt tényeket a házkutatásról és a lefoglalásokról, közölte, hogy ők is várják az ügyészség tájékoztatását.

Közben kiderült, hogy nem a Központi Nyomozó Főügyészség jár el az ügyben, és a Legfőbb Ügyészség HVG-nek küldött tájékoztatásából az is egyértelművé vált, hogy a Bács-Kiskun megyei Főügyészség az illetékes. Az megyei főügyészséghez a HVG eljuttatta részletes kérdéseit, de közben a 24.hu-nak az ottani szóvivő elárulta, hogy a 17 milliárdos NKA-botránnyal függ össze az akció. Közölte: az NKA ügyben hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben folytatnak nyomozást, és ezzel összefüggésben került sor eljárási cselekményekre, ám az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatást nem adtak.

Az üggyel kapcsolatos cikkeinket ide kattintva éri el.

Hozzászólások