Július 7-én vette át a közmédia irányítását a megbízott vezetés, amely azóta megkezdte a szervezet szakmai, pénzügyi és jogi átvilágítását, valamint a műsorszerkezet átalakítását – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája.
Eszerint az első 14 napban csaknem 7 milliárd forint megtakarítást értek el.
Az év hátralévő részére szóló műsorgyártási szerződések közül közel 3 milliárd forint értékben szüntettek meg olyan tartalmakat, amelyeket pazarlónak, szakmailag indokolatlannak és az adásbiztonság szempontjából nélkülözhetőnek minősítettek. Szerdán számoltunk be róla, hogy a megszüntetett műsorok között volt a Hazajáró is, amelynek gyártócégéhez több mint 1,8 milliárd forintnyi megrendelés érkezett a közmédiától az előző vezetés alatt:
https://hvg.hu/kkv/20260722_hazajaro-dextramedia-mtva-milliard
A Magyar Labdarúgó-szövetséggel kötött, az NB I és a kapcsolódó közvetítési jogokra vonatkozó megállapodást egy évvel hosszabbították meg, 4 milliárd forinttal alacsonyabb összegért, mint a korábbi szerződésben. A kerékpáros közvetítési jogok hat évre szóló megállapodását még vizsgálják.
A vezetés több tízezer oldalnyi szerződést és dokumentumot néz át, külön is vizsgálva a politikailag érintett gazdasági szereplőkkel kötött megállapodásokat.
Több szerződésnél felmerült a gyanú, hogy azok nem a valós gazdasági tartalmuknak megfelelően jöttek létre. Amennyiben ezt az átvilágítás alátámasztja, jogi lépéseket tesznek.
A közleményben kiemelték, hogy az M1-en átmeneti műsorrend működik, a Kossuth Rádióban pedig újraindult a hír- és műsorszolgáltatás, valamint ismét hallható a déli harangszó. Naponta csaknem 30 órányi magyar film és archív tartalom került vissza a televízió- és rádiócsatornákra.
https://hvg.hu/360/20260715_mtva-exlex-allapot-kozszolgalat-mediahaboru-hvg
A közlemény a Nielsen közönségmérés-adataira hivatkozva azt írta, hogy július 7. és 21. között a közmédia csatornáinak teljes napi közönségaránya 49, főműsoridős közönségaránya pedig 61 százalékkal volt magasabb, mint az előző év hasonló időszakában – igaz, idén volt egy foci-vébé is. Az M1 naponta átlagosan több mint egymillió embert ért el.
Az őszre kialakított műsorstruktúrában csaknem száz műsor térhet vissza, köztük vallási, kisebbségi, kulturális, ismeretterjesztő és gyermekműsorok. A független és objektív szerkesztési alapelvek szerint működő hírszolgáltatás elindítását augusztus második felére tervezik.
A június 23-án elfogadott médiatörvény alapján az MTVA beolvad a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-be, és létrejön a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. A médiaszolgáltatáshoz kapcsolódó munkakörökben dolgozók jogutódlással kerülnek át az új társasághoz.
https://hvg.hu/itthon/20260722_fuggetlen-kozmedia-testulet-mediatanacs-tagok-mikor
Nyitókép: Orbán Viktor exkluzív interjút ad Volf-Nagy Tündének az M1 aktuális csatorna stúdiójában az MTVA Kunigunda útjai gyártóbázisán 2021. március 31-én. Fotó: MTI / Benko Vivien Cher